"Czencz János festõmûvész nevével és mûveivel a század elejétõl kezdõdõen találkozunk a legnagyobb budapesti kiállítások katalógusában, szerepel a fontos lexikonokban: Mûvészeti Lexikon (Éber), Budapest 1933; Bénézit: Dictionnaire critique documentaire des peintres, sculpteurs, dessinateurs et graveurs, Paris 1949-1950; Mûvészeti Lexikon, Budapest, 1965, stb.
A Magyar Tudományos Akadémia Mûvészettörténeti Kutató Csoportjának archívumában óriási cikk-anyag gyûlt össze Czencz János neve mellett.
1885. szeptember 2-án született a Vas megyei Ostffyasszonyfán. A budapesti Képzõmûvészeti Fõiskolán tanult 1907 - 1912. között, mestere Edvi Illés Aladár, Hegedüs László, Zempléni Tivadar volt.
1908-ban már kiállított a Mûcsarnokban, 1913-ban pedig a Mûcsarnok téli tárlatán a "Tükör elõtt" címû képével elnyerte a Halmos Izidor pályadíjat. 1918-ban "Fekvõ akt" címû képéért Rudits-díjat kapott.
A Tanácsköztársaság idején - mint ahogy Kós Lajos: A Tanácsköztársaság képzómûvészeti kultúrája címû mûvében (Budapest, 1959) írja, - a gödöllõi volt királyi kastély mûvésztelep céljaira való átengedését Czencz János is kérte.
1920-ban "Marcella" címû képéért megszavazták részére a Képzõmûvészeti Társulat nagydíját, 1921-ben Benkõ díjat kapott. Az 1928-ban Fiuméban rendezett nemzetközi kiállításon a közönség szavazata alapján elnyerte a Medaglia Commemorativa bronz érmet, 1934-ben pedig Balló Ede díjjal jutalmazták. 1935-ben zsûrimentességet kapott.
A sok, országos kiállításon való szereplése mellett sor került egyéni kiállításaira is Pécsett (1925, 1959), Szombathelyen (1927), Budapesten (1929, 1935, 1936), Szekszárdon (1955, 1968, 1986), hogy csak néhányat említsünk.
Hosszú évtizedekig Budapesten volt az otthona, a régi katalógusok név- és címjegyzékének jóvoltából ismerjük is e címeket (Peterdy u. 39., Százados úti mûvésztelep 22.). A második világháború bombázásai alkalmával tönkrement Százados úti mûtermét felváltotta a haláláig otthont adó Báta községben berendezett mûterme és lakása.
1960-ban halt meg Szekszárdon, ahol az Alsóvárosi temetõben nyughelyét a Pásztor János szobrászmûvész alkotta síremlék jelzi.
Mûveit számos bel- és külföldi magángyûjtemény mellett múzeumok õrzik, például a Magyar Nemzeti Galériában tizenegy mûve van; képei megtalálhatók a szekszárdi megyei könyvtárban, a Béri Balogh Ádám Múzeumban, a soproni Liszt Ferenc Múzeumban, és más közintézményekben.
Sajnálatos, hogy elveszett a "Nõ kutyával", "Bárkák Anconánál" címû olajfestménye a Szépmûvészeti Múzeumból (A Szépmûvészeti Múzeum háborús veszteségeinek jegyzéke, Budapest, 1952), a Fõvárosi Képtárból három mûve: "Alvó nõ", "Fekvõ nõ", "A régi józsefvárosi gázgyár részlete" (a Fõvárosi Képtár háborús veszteségeinek jegyzéke, Budapest, 1952) és az Egyéb, köztulajdonból elveszett mûtárgyak jegyzéke, ugyancsak 1952-ben Budapesten megjelent könyv tanúsága szerint "Akt" címû mûve.
(Részletek Kratochwill Mimi bevezetõjébõl
a szekszárdi Mûvészetek Háza 1986-os, Czencz
János emlékkiállítás a festõ
születésének századik évfordulója
alkalmából rendezett kiállítás meghívójából)
"Czencz János nívós, egyéni
mûvészetének Európa számos országa
is tanuja lehetett. Velence, Párizs, London, Stockholm, Osló,
Berlin és Bécs mûvészetpártoló
közönsége gyönyörködhetett alkotásaiban.
... Mûvészete színeinek melegségével,
finoman letompított színskálájának varázsával
hódított. Festményei derült optimizmust sugároznak,
nem érzékeltetik azokat a nehéz sorscsapásokat,
amelyeket alkotójuknak oly sokszor el kellett szenvednie. A mûvészet
gyõztes jövõjébe vetett erõs hite legyõzte
a fáradalmait."
(Dr. Mészáros Gyula)
"... a fõváros egyik legünnepeltebb
festõje volt. Élet- és zsánerképei,
s különösen aktjai meghódították Párizst,
Velencét, Bécset. Díjat díjra halmozott, s
korának mûértõi Csók Istvánnal
egylapon emlegették."
"Õ az igazán szépet gyönyörûen
festette. Aktjain nem az erotika, hanem a nõi test szépsége,
ami megragadja a szemlélõdõt, életképeibõl
a szép mellett a nyugalom árad. Alakjait olyan környezetbe
helyezi el, ahová minden szépséget szeretõ
ember vágyna. Képeinek egy része a tónusfestés
tanpéldája lehetne. Tiszta színeivel olyan harmóniát
teremt a vásznon, amire kevesen képesek."
(Népújság, 1993. -pál-)
"Tiszta, keveretlen színek, erõteljes kontrasztok,
dekoratív színkompozíció ragyognak a belépõre
a Czencz János mûtermében. Olyan egy-egy képe,
mint valami tömör harangzúgás, vagy mint valami
fojtott levegõjû népballada.
Fiatalabb korában még sokat adott a választékosságra,
a kényes izlés kielégítésére.
Szerette akkor is már a mai témáit, de csinnal öltöztetve,
gondosan simára fésülve, igaz, már akkor is egy
széles gesztus markáns lendületével, de azért
mégis óvatos szelídséggel. A rajza hatásosan
ellensúlyozta még akkor újszerû színlátását.
Ma a rajz másodlagos nála. Nem mintha hiányozna mûvészetének
arzenáljából a rajztudás fegyvere. Hiszen csak
meg kell nézni pompás aktfiguráinak nagyszerû
vonalvezetését. A rajz finomságának és
a vonalgazdagság buja bõségének sok szép
példáját találjuk köztük. A rajzot
ma már mégsem érzi annyira, oly mélyen, szívbõl
jövõen, mint a színt. Ezek a színek az õ
mûvészegyéniségének legjellemzõbb,
legmélyebbrõl jövõ megnyilatkozásai. Egy-egy
képe valósággal színtorna. Színviadal.
Az erõs, árnyalatgazdag, palettaszínek vad bírkózása
az érvényesülésért. Kosztümös
figuráin különösen élvezhetjük a színeknek
ezt az egymással vívott érvényesülési
harcát. Olyan ez, mint valami fel-felbúgó orgonasíp,
melynek búgásában hol ez a szólam, hol a másik
veszi át a vezetõ szerepet.
A Czencz sárgái, kékjei,
pirosai, lilái, zöldjei, ahogyan egymás mellé
sorakoznak ragyogó folthatásaikban, mindannyi versenyezni
látszik egymással a hegemóniáért. A
kép színkompozíciójának felépítésében
külön szerepe van mindegyik színfoltnak, a maga dekoratív
hatásával mindegyik hozzájárul az összhatáshoz,
de oly erõteljesen, a hatásnak annyira átütõ
erejével, hogy az elsõ pillanatban a szemlélõ
nem is tudja élvezni a kép hangulatának egységét.
A Czencz János képeit nem lehet az elsõ pillantásra
megszeretni, ahhoz hosszabb barátkozás kell, mert itt nem
futó viszony készül a kép és szemlélõ
között, hanem egy életre szóló vonzalom.
Aki egyszer vette magának a fáradtságot, hogy elmélyedjen
képei szemlélésében, az annyi gazdagságát
fogja megérezni a színek költõjének, oly
sok festõi mondanivalóra talal majd és jön egy
pillanat, mikor meg fogja érezni, hogy a színfoltok tüzes
harca fölött biztosan uralkodik, egy felsõbb akarat, egy
céltudatos karmester, aki rendet visz és harmóniát
teremt a színakkordok látszólagosan önkényeskedõ
szárnyalásába. Egy forró számum vihara
süvít a Czencz János képein, de ez a vihar
nem színpadi kulisszák mögül tör elõ,
hanem a lélekbõl. Ezért van képeiben mindig
tartalom és egység, az érzések gazdag felhullámzása
és a teremtõ lélek rendje. Vannak, akiknek talán
elsõ pillantásra erotikusak a Czencz János aktképei.
Talán éppen azért, mert õ nem egy jól
fésült zseni, nem manikürözött oroszlán,
hanem százszázalékos mûvész, aki az életet
nem édesvizesen adja, hanem a maga teljességében.
Mûvészi vízióiban - bármilyen témához
nyuljon - mindig megtaláljuk az élet szenvedélyes
fenségét épúgy, mint érzelmes ellágyulásait.
De itt is, ott is magát az életet és nem annak giccses
mását. Aktjaiban is nem az erotikum a vonalvezetõ,
hanem fantáziájának mûvészi kiteljesülése,
mely sohasem az erotikumnak köszönheti létét, hanem
egy mûvészlélek mindig finom és arisztokratikus
meglátásának.
Czencz János sokoldalú mûvész,
ha témái szerint akarjuk értékelni. Láthat
tõle a nézõ sokféle témát, sõt
többféle technikát is, csak egyet nem láthat
soha egy Czencz-képen: izléstelenséget. A született
mûvész biztonságával uralkodik témáin.
Czencz János a forró, meleg élet
édes gyermeke, színei ennek a forró, meleg életnek
tüzes ragyogását tûzik vászonra. Egy életvidám
optimizmus ebben a mi szürkére, napkiszívottra nyûtt
életünkben."
(Képzõmûvészet, 1931. május
- V. Évfolyam 40. szám
Látogatás Czencz János mûtermében
Gy. N.)
