1955 óta élek Szekszárdon.  Szívemhez nõtt a város és az itt élõ emberek.
Véleményem az, hogy a mûvésznek érzelmileg azonosulnia kell azokkal az emberekkel, akik között él, és azzal a tájjal, ahol él, mert ellenkezõ esetben mûvészete nem lehet élõ és mai.
Hosszú utat kellett megtennem, amíg rájöttem és tudatosult bennem, hogy nekem a pusztuló szurdikokat, a régi, lebontásra itélt utcákat, tanyákat a Gemenci erdõt kell festeni, meg kell örökíteni az itt élõ dolgos embereket, akik ezeket az értékeket létrehozták, ápolták. Megértettem, átéreztem, hogy hitelesen, közérthetõen kell közvetítenem.
Olyan formai nyelven, hogy a hétköznapi emberek értsék, hiszen nekik és róluk szólok.
Nem is törekedtem soha nagy dolgokra, nem "bûvészkedtem", távol állnak tõlem a szélsõséges irányzatok, egyszerûen csak közvetítek. Igyekszem felhívni a figyelmet arra, hogy a legegyszerûbb tárgynak is megvan a szépsége, csak észre kell venni.
Ha nyitott szemmel járunk és felfedezzük a körülöttünk levõ világ sok-sok szépségét, talán jobban tudunk vigyázni rájuk.

A festõ