Darvas Ferenc PÍRRAL SZEGEZETT ÉGBOLT ISBN 963-650-792-9 VÁGYAIM szövögetem vágyaimat nagy Szövőmesterem, készül távol-képem lázas alkotás terem építgetem vágyaimat nagy Kőművesem vagy, épülő csillag-torony igaz, még messze van emlegetem vágyaimat világítva sötét teret, holnap és holnapután idézem az emlékeket kimondom a vágyaimat nem félek hova jut még ha kiszámíthatatlan kemény és rögös az út NÉZD, HAJÓTÖRÖTTEK Egy ember mögöttem felkiálltott nézd ott a mélyben hajótöröttek, mi fenn voltunk egy meredélyen sziklák villogó éles fogai között közelsége borzongatóan érződtek mi akik egy másik hajóval jöttünk és szerencsésen ki is kötöttünk bár az orkán egy hegyes sziklához csapott és egy hajszálunk sem görbült szóval, meditálni nem volt időnk tépetten álltunk a szörnyű eset láttán s nem tudtuk mitévők legyünk ám sziklák övében mégis védetten bizakodva a nehezén túl vagyunk bár leselt ránk üreg és omlás de ott távol a tajtékok között a végzet hullámozta csápos karjait még ki sem mondhattuk gondolatainkat mert fejünket érték száguldó felhők a szél jujjogató, tépő süvöltésében mindjobban lökődtünk jobbra-balra vigyázva is nehogy lezuhanjunk miközben lassan lábunk alá ért az ár mögöttünk üreg torka tátongott majd záporozva hullott ránk az ég fekete fűrészélű kőhöz verődve vérseppek mosták kidörzsölt sebünket kényszerből egymás húsába markoltunk ruhánkat letépte már az orkán hidegtől égett minden porcikánk fogak csapódtak össze, vacogva cserepes szám lázasan rángott vértől csepegő erek kilátszottak lógó cafatos-rojtos hús alól enyhítő eső mosta, hűs folyamként ám alattunk mozdult a kőhalmaz és sűllyedtünk lejjebb, mind lejjebb már-már ajkunkig ért a nagy víz szúrós sója néha szánkba jutott nyelvünket marta, torkunkat mardosta csak miliméternyik és itt veszünk még az előbbi biztosnak vélt ponton ki törődik amott a hajótöröttekkel mikor az elveszítő téridő karmaiban egy és ugyanaz a köröttünki világ. FÉLTJÜK Féltjük azt ami múlandó s ami körülöttünk van bennünk él nyugtalan őssipolyok hangjain szólaló ezért fél mi él hullásával mikor majd elfed az éj ha meghasad már a fény kérdőjelek sorában motoszkál a maradék s ép gondolat mely hatalmas erővel hat, zárt köréből kiszökni vágy. RIADÓ Jöjjetek csak harsonások megnyílt az ég köldöke fény robban a csillagokból kiálltásokkal teli e világ Tájfunok, árvizek, földrengés kolera, nyavalyák, éhhalál szívbaj, rák, érszűkület idegbaj, reuma, vérnyomás baleset, aids, ózonbomlás szennyeződés, vegyianyagok férgek, vírusok, baktériumok szörnyen nagy szárazság és az éltető levegő, vízhiány és még mennyi, de mennyi szinte legyzőhetetlen Góliát Messzire jutott technikánk öldöklés fegyverei is készen napot lövel fáklyáival, a vulkán lávája folyik, forró a föld zúdúl az eső, folyó csordúl öntözünk mégis kiég a mag fóliázunk, növesztve pétisóval és az oxidja nő halálosan építünk szürke kábeltornyokat harsonások fújjatok riadót hörög rohanásában a világ Vénusz planéták újra születnek hiába menekülünk a fény után. KÖNNYŰBB ÁLMOT ÍGÉR Igen a vers könnyűbb álmot ígér talán egy szép gyermekkort idéz talán szerelmes időket hoz fel talán ünnepek hangulatára figyelsz talán egyszerűen a vers maga kell talán a bánatot sikerül felejtened talán a fenséges hangzatok miatt telán emlékek ködébe elvivő vigasz talán gyász miatt kell maga a vers talán s mert egy rossz napot felejtsz Igen, a vers könnyűbb álmot ígér mely elvisz magosba és égig elérsz mely bút, bajt napodból kisöpör mely lezár, befejez sok gyatra pört mely bajban mint különös gyógyír mely ringató és kellemes jóhír Igen, a vers könnyűbb álmot ígér nem számít ki gazdag, ki szegény nem számít milyen fekhely az ágy nem számít viskód-e vagy palotád nem számít a szoba, milyen a hely nem számít ki mit hord, mit visel Igen, a vers könnyűbb álmot ígér talán újra szép gyermekkort idéz talán szerelmes nyarakat hoz fel talán ünnepi hangulatra ügyelsz talán csak pusztán a vers maga kell talán sikerül a bánatot elejtened talán a különös hangzások miatt talán lelkeden béke lesz és vigasz talán lázban segít maga a vers talán így egy rossz napot felejtsz álmod úgy jön el, mint szép tündér mert a vers nyugodt álmot ígér. ANNO 1995. Nem semmi ami volt, anno ... bár az is, ez is múlandó s elveszett hiány érzete és ami lenne és amúgy teljesen irracionális nem ügy nem is érdekes szorvány gügy és akár leendő mese - nesze mint rég történt többezer év akár színes története és most az ezredév tövén kitalálunk-e jelenünkből így egy bizonytalan jövőbe és szerényen hangtalanul elmondogatjuk gondunk bajunkról szó nem esve mert jajgatásunk ha bárkié is lehetne, akkor sem izé és főleg nem egy kis balhé minek forszírozni, szorozni kutya kölke is így vakkant és szűkít a jaj-aj-de jóra csak kitalálunk e ringlispil pörgés szédelítő reptetésből ahol a hajtók tudják előre belehuppanunk a mézes-madzag megkísérítő évtizedek szövevényébe s mikor fojtogat kiszáradt heve eszmélünk egy magyarságnélküli poszteurópai hideg-rideg e közöny-özön büdös fenekébe. TŰZ-FÉM SZÍN-FÉNY Stekly Zsuzsának Tűz fénye pirosan festő szín-ágakon is fellobog melege hitet sugároz s a szívbe beledobog Fém fénye, mint tó tükre villan át gondolatokon megolvasztva az anyagot fénylik csodás tájakon. Szín fénye él, tükrözőn harsog és ontja a lángot mert belemerít az égbe mutat csillogó világot ADVENT Várakozással telik életünk mert egy nagy érzésre vágyunk szívünk-lelkünk áhítozva éhezőn, a szeretetre várunk. Eljő-e úgy ahogy kívánjuk szelíden, halkan, csendesen mint azon a szent éjszakán a közelgő karácsony esten. Ádventben járva újra várunk megtaláljuk-e akit keresünk eljő-e hozzánk a Szeretet itt lesz-e, ott lesz-e velünk. Várakozással teli életünkben egy nagy-nagy érzésre várunk lelkünk-szívünk Őt keresve a békére, szeretetre vágyunk. És eljön Ő, aki a Szeretet és mellyel világot megvált hozza békésen és csendesen amire nagyon sok ember várt. Itt kopog majd belül finoman bennsőd megújúlva rátalál és ha te is ezt így akarod ha szíved szeretetet kínál. Hidd el akkor eljön Ő hozzád fényével szerényen s halkan lényednek szeretetsugára lesz majd az édesítő hajnal. SUMMÁZAT Talán boldogtalan és szomorú lennék ha tollat kezembe soha nem vehetnék még ha cserébe dúsgazdag is lehetnék magamat magamért így el nem cserélném. ÉJI DAL Jaj, hogyan bírom ki a piros éjt mikor a háztetőkről zuhanva szét meztelen fákról rá-m omlanak éji időben, az idő éj-pirosában nem múlik úgy s nem akar mert pólusok lassuló folyamatában terelő súlyával pontban pontosul s a piros erezetű szemfehérek átpirosítják a feketedő eget és így vágja szét szeletenként keni papírvékonyú szénmaszattá egybefolyt betűk láttatásában tekeredő mindenféle alakzatok életrekelve maskarákban énekelnek majd asztalszínpadon szerepelnek míg a fenti magasságból, s nem fordítva súgó kényszerít holmi szövegszedésre aztán az álom göngyölítő-pöndörítő zsibbadásában az éj közelebb kerül a sejtidő ketyegésének mozdulásával vonala egyenesen éjszintre kerül. ELLEN-VÁGÁS Mert minden vitázó ellen ott van mint penge-él melyen sötét fény táncol körbejárják dörmögő manók kísértő vad táncaikkal igézve nyomasztó álmot halálozó fekete árnyakként leteperő sisera hadát véli láttatni akarják mindenképp a vágás vissza is kísért. SZINTÉZIS Kezdetben minden teremtés tökéletes ebben a nagy szimmetriában keletkezett a rendbontó Káosz, nagy zűrzavar ember érkeztével minden megváltozott sikerült sok-sok tudást szereznie s a kétlábú lény nagy okoskodással nagyon messzire el is jutott merész és kegyetlen találmányok pusztítani is már hogy tudott állatok és növények, ember nélkül bizony jobban is élhetnének az állatok ritkán rettegnének fák, bokrok vígan hajladoznának a naponta újra születő fényben ha mégis beleillik ez idilli képbe testvérét látná az emberlényben mert érzik ők a létező tudatlanok természet részei ők is a Nagy Részben csak a szeretet hiányzik, hiányzik az ember szevedélyének él és rab ám a nagyon sok gyönyör kapujában elvész és veszett lesz a lélek marakodók, Capuletek elárasztják a Földnek közeli és távoli táját. ÁLOM HAJNALÁIG Átcsenném álmaimat Neked finom, lágy gyönyörökkel és az olvadó nedves kéjt amely illatozva kíséri a csendes langyos éjt lebegő szerelmi násszal és az érzést őrizném a követő álom hajnaláig új kísértés csodájáig. ROSSZ ÉRZÉS Még csak tizenegy múlhatott bizonyos tizenkettőt még nem ütött óránk, hiszen nem is kakukkolt amit mindig hallani lehetett éjjel-nappal így jelzett, ha akartuk ha nem, e szokásából nem engedett. A Nap kegyetlen melegen ontotta sugarát, mit bírni alig lehetett ká-bé tizenegy óra után délelőtt és csütörtök volt, mert az újság fejlécén olvastam, ez is bizonyos tehát rekkenő hőség, hatalmas nyár s akkor őrület az ami történt hirtelen sötétség lett mindenütt mondom bizonyára ez itt napfogyatkozás házakból emberek rohatnak az utcára mindenki az eget nézte, kémlelte de fenn a Nap fénye, mint a Holdé el is mondtam a köröttem lévőknek valami történt a Föld tengelyével megmásítva az előző feltevésemet hiszen nyilvánvalónak látszott más rendkívüli eset történhetett vagyis most Kaliforniában van nappal emitt pedig éjszaka lett, de már ez sem csoda, hiszen olyan az idő mint maga az emberi faj, fajzat gyilkol, rabol, pusztít, kéjjel öl így bámuljuk tovább az eget ahol egyébként szépen látszottak a csillagok amintha éjszakánként élesen rajzolódva fel a feketén sőt úgy tűnt most fényesebbek is egyébként, mint bármily időszakán ekkor hirtelen a korong lefutott nyugaton minthogyan este szokott és hirtelenül keleten feljött de a gyorsaság félelmet keltett és így kerengett vagy tízet, húszat amiközben percről percre nőtt e rendkívüliség okozta aggodalom itt-ott szólnak, talán itt van a vég e szörnyű vélekedés gondolat közben hirtelen megállt a Nap és tündökölt fényesen, de nem a megszokott melegen furcsán olyszerűen, mint egy tükör percnyi szünet után villan, majd forogni kezdett, látszott szédületesen mozgó köre, mely fölé éles fénykoszorú nőtt lassan mígnem teljesen összeért a jóval nagyobb fény mintha mindent mindenkit átvilágítana, mint röntgen látni a szívet amint dobog, az agy működését és gonolatfoszlányokat házak, lakások belsejét átvilágította lehetett látni már mind üresen hagyva már mindent ott hagyva, pénz és vagyon nem számít, más érték, csak az emberi úgy tűnt a Nap most melegít egy kicsit az átfázott testbe a vér pezsegni kezd egyes emberek megfogták egymás kezét míg sokak keze nem ért emezekhez és ők sötétre változtak, de látszottak összeszorított nagy fogsoraik mozdulni nem tudtak helyükről mintha fagyott volna ereikben a vér jeges lehelleteik kigőzölögtek bénuló végtagjaik üszkösödni kezdett mentek össze mintha sűllyednének le lejjebb egészen a föld szintjéig már csak fejük állt ki, néztek hidegen rémülten figyeltük mi történik s nem tudhattuk ránk mi vár itt morajlás hallatszott fentről, a gyűrű eltűnt és újra száguldott a Nap le-fel, le-fel, majd irtózatos süvöltés, jegeces szél jött felénk egyszerre mindnyájan futottunk a város magunk mögött volt már mezőkön fények villantak köröttünk irtózatos hidegben egymást kerestük kiabáltuk egymás nevét kit szerettünk de eltépte hangunkat világvég orkán mígnem a süvöltő szél utáni csenben finom zenével kórus hangjai szóltak étheri hang volt, mert más a hangzás ruha nem volt rajtunk, dideregtünk mégis mintha a szív melegítene csak úgy éreztük itt most a földi vég e zsongás közben még visszakiáltottam mivel a közvetlen véreim lemaradtak visszafordultan pásztáztam szemeimmel kerestem őket s a kis unokát nem láttam, éreztem szívem leszakad őrült nagyot kiáltottam most hát imádkozzatok emberek, imádkozzatok. Kiáltásra kedvesem megrázott, felébredve átöleltek nagy sóhajok. ERZSÉBET NAPON Sas Erzsikének Ne hidd, hogy tündérek csak mesében vannak nézz jól körül, hiszen köztünk is akadnak Sas Erzsik, Spéterek és így-így tovább ha keresed megleled a csoda okát. Őket közvetlenül éri az Égi fény ők és a többiek mind földi tünemény s azt a fényt, amit mindig kapnak százszorosra növelve vissza is adnak. Szívük melegével napként sugároznak Noémik, Máriák, mind, mind valahányan az emberség-megértés útján járnak s akiket sokan szívükbe zárnak. Nehéz feladat ez a nem könnyű sors mert a lélek marni tud, mint a bors ám oly erősek is ők az áldottak valóra váltják, amit megálmodtak. Mert Isten velük van s ők is vele ezért van mindüknek nagy-nagy ereje hatalmas hittel, erős akarattal sokszor daccal is, de nem haraggal Végzik ők a munkát, mely átformál ha netán bús, vagy elesett volnál jönnek ők Erzsik, Irének, Júliák megvalósítják az emberi csodát. Sokszor áldja meg az Isten őket szépet és örömöt teremtőket Erzsiket, Zsófikat, s mindazon nőket, akikkel az ember Emberré felnőhet. Nehéz feladat, nem könnyű sors ez Erzsik, Bözsik, Zsókák is tudják ezt de s mert erős a lélek és a hit valóra váltják kesergők álmait. Áldja meg sokszor az Isten őket szeretet-örömöt teremtőket azért mert erős a lélek és a hit valóra váltva sokunk álmait. VIRÁG ÜRÜGYÉN Minthogy a virágot így tudni csak milyen a zöldje, színe s illata, ám bimbaján a rezgő életcsíra oly bonyolúlt, mivelhogy az odúja képzelőerő teremtő akarata. Aki hiszi mindez így természetes akár a csillagok pont-lebegése milliárdnyi fényük vibrálása kimondhatatlan tömeg létezése mert nincs úgymond alternatíva. Minő izgalmas felhők vonúlása ahogy a fénnyel fehérre öltözik szél pirosította ég lángolással megátalkodottság semmissé teszi dideregve elmúlás kapujában. RINGÓN Érzelem tábora nem lehetsz fehér húsú és keblű leány akkor sem, ha az összes utcán átviszed kacér mosolyod s a hímek mind úgy hiszik odadobod magad nézéseikért - Oh a butusok -, így mondod nyakadat derűs allűrrel díszített csüngő lemezek játékos hanghordozással adod tudtára felajzottak merész, trágár kiszólásait sajnáljuk, vagy ne sajnáljuk éppen ahogy kérni akarod míg combfelső elágazásnál szoknyád vágyat röppentőn száll a terek felé és egy kis fehérke ki-kivillan ringó dombok alján, tövén tündököl férfiak szemén. AUG. 20. 1995. Pusztuló táj a szembe vájva undorító lap-hír-cafatokkal hosszan-szélen mindenféle kacatok kétezrerhez közeledve sokasodnak rengések, orkánok, robbanások tengernyire nőtt folyók, áradások kérgessé váló országnyi földek pusztulás, éhség, vízhiány nincs technika, nincs erő remények is fogynak, elfolynak apadó magyarság szétolvad hitehagyottan zúzódik szét ifjú kezek zúznak, dobják köveiket gyiloknak szánva így hatévesen is pusztúlni kell Bosznia balkánja eddig elér s a múlt hitetlensége kísért felnőttek iskolát vernek szét lelketlenség egeket elér már a földi poklot is vállaló nemzedék dicstelen tettei mert kegytárgyakat gyaláznak innen már kis lépés Bosznia ahol védteleneket ölnek halomra Koppány, Vazul szelídebb volt. Szentistváni út így ér véget?! Hunnia egyszer volt! Hol volt? SZINOPSZIS Szárnyaló érzelem ionoszférájában csapongó gondolat fényárjában vad kéj, olthatatlan nagy gyönyör oly nagy az utcai tépázott közöny sápadt és beesett arcok, szemek eltűnt tűzpirosra égett ajkak hová lett a ruganyos fiatalság vissza-vissza vágyó magaslatokkal amikor a mindent elsöprő érzékiség hömpölygő áradása nagy szerelemnek összeforrasztó lábaknak, kezeknek melegítő szuszfakasztó ölelésnek buja vágy elröppentő varázslata együtt lenni, együvé olvadni halált megvető óriási akarat nem törődve a múló idővel is és azzal ami most, vagy ezután minden bizonnyal bekövetkezik. FELHÍVÁS A tollat ne zúzzátok le és ne tegyétek tönkre világot zárjátok így el van mit szétzúzni örökre a halálthozó fegyvereket de a tollat, amely fáklya lelkek üdvözítő forrása elapadhatatlan bűvös ereje de szent szigorú szerszám ez soha, soha ne bántsátok soha, soha ne tapossátok vigyázzatok reá, mert ő az mely benneteket megvédő ti szótlanul szenvedő nagyon sokszor megalázott kisemmizett sokaságok. NAGY MINDENSÉGET A csodálatos Nagy Mindenséget Gondolatmorzsákkal megérintem hát nem fantasztikus, kérdem választ is én adom meg nekem. Minő botorság várni csak arra s hogy majd a szikrákat elvetem ha így építem fel a vágyat de hittel a Mindenséget nyerem Ez nem önámítás, nem kábítás még ha lapul is és ott a hurok de engedtem, hogy rám tekeredjen és körülvegyen egy rezgő burok. Kérlek magadtól is kérdezd barátom ez így miért s mivégre adatott majd bizonyos töprengések után a rejtéjt s a titkot megtudod. Ám ha mégis ez ügyben mondanék akár kiindulópont is lehet e Föld egyéb, más teremtményeivel főleg nélküled értelmetlen, elveszett. Ráeszmélni jöttél és alkotni nemeset, szépet, vagyis emberit mert ezek nélkül itt e világ pusztába és ragacsba terít. Mondom, csak magadnak higgy ha semmit nem ér az okítás ha magadért nem teszed meg bukdácsolva érted a tanítást Így jőnek fel a Bizonyítékok arról amit csak sejteni lehet és elvisz és magával ragad a Valóság, amely nem képzelet. DÉLI VIRRADATRA VÁRVA Csöndharmatban mártózó szívem nem lett könnyű pirkadatra a gondolatok gerendái oly nehezek, hogy lenyomnak. Gyászokat érlelő földrész mit él át e virradatban félő élők, jajgók, halottak, sötétlőn, kormos sugarakban. Mária jöjj, jöjj, terítsd szét békesség-szárnyad szelíden a délvidéki szörnyűséget oszlasd szét, így kérünk, kérlek. Csak a szelíd hajnal arcút mutasd fel egész napon a békétlent, a torzsalkodót térítsd el és meg valahogy. Övé is lehet a menny ott megannyi jó-érzés-állapot mutasd neki a lelki tükröt és tegyél neki ajánlatot. Mondd el, e föld nem csak övé hol pusztítani, ölni lehet, de építeni és szépíteni s a kertben virág terem. Oh Világ-Virág harmata permetezz rózsaillatot tán a sötét felhők elúsznak várjuk e szép virradatot. Medjugorje CÍM NÉLKÜL Ifjú tollforgatóknak Mindig és mindenkor azt add aki vagy add tisztázott-meztelen önmagad mindig és mindenhol azt add ami vagy akkor meglátod megleled önmagad. MIND ÚJSZÜLÖTT Nem elsőként s nem utolsóként hajlok többrétű görnyedéssel a papíros fölé zsibbadt fejjel mint versküldetéssel költőként. Nem megírni szenvedés lenne idegtobzódásos sejtjeimben felhámzott láncok gyökeiben tán gyógyíthatatlanná tenne. Élet-elemű negyedik fázis mely így hajtja ereimben a vért felismerni a kitágult tért kimondani azt ami nem frázis. Kaptárakban is így gyűlik a méz midőn a bogárka jól dolgozik itt is pontossággal tartozik a nekieresztett gondolat és kéz harsány üdvözlés fogadja minden belülről kiömlő szócsecsemőt babusgatom, dédelgetem őt ez az újszülött is egyetlenem. SUGÁRBAN Elmerülnék Benned, mint a tóban és lebegnék színarany sugárban életbimbaját vinném az árban hullámok tetején fény útjában. Úgy lennék Benned, mint a jóban merengenék kék álomsugárban szárnyat emelnék szakadék szájában és hinnék teremtő csodákban. Léteznék-e Benned így valóban mennék-e fényszegény sugárban éreznék-e jót szerelem húsában őrizném-e hűen élet viharában? VÁGY-SZÁRNYAK Mint felrepült s elrepült vágyak messze, messze elvivő szárnyak szétterülnek odafenn a légben de élnek tovább kék messzeségben VONALAK Bennünk is élnek a vonalak mert vonalak, pontok vagyunk vonalakból áll ez a világ utánunk kis nyomokat hagyunk. Él-e majd tovább a vonal ha rövidül vagy hosszabbodik vagy úgy bújik el észrevétlen hogy semmissé zsugorodik? Hiszem, hogy visszaeredeznének a gyökerektől megfosztottak, egy életre menyomorítottak a nyelvek gyökeiből kifosztottak a gyötrelmek halálmélységeibe a földre-földbe taszítottak. MÁRTÍR KÖLTŐ EMLÉKÉRE lehetne akár cseh is egykor elindultak az elátkozottak a megbéklyózottak a megbélyegzettek a megnyomorultak a megszabadúltak az elhantoltak lám feltámadhatnak egykor elindultak új hazát keresők igazítva rongyos múltjukat a jövő országútját taposták és lettek vétkezők sohasem tagadták elvüket nem felejtették kijátszott milliókat és megindultak napfényét beburkolók sátánnal parolázó országos gazemberek országos szélhámosok akik azt hitték jót is tesznek nem vétkeznek és fasírtba dagasztottak erős hitvallókat Mégis elindultak a megtisztúltak nemzetet karoló megújító szavak megpucolt életek életre edzettek erdők énekével acélkarok zenéjével velük elindultak süvöltve zengő magasba törő vágyat rezgő dallamot kísérő ős szenvedélyek tisztított jellemek Világgondolat született pirosan ünnepelhetted múlt köldökzsinórja polgári, elszakítva s mindez úgy tűnt kiáltás-örömöd ragyogja napok, évek üdvözült jelvény elismeréseit szívből el is hitted csákány-sarló-kalapács kezeddel kezedet edző újformákat képző agyat nem érintő ereje most a tied búzakoszorú övezte nap már neked világít jövőt lendíted közelebb gyúrja földet, fáradt izmaid Veletek vagyok, veletek - szólt a transzparens gyógyítom az izzadtságtól kimosott sós bőrt nyekergő megnyúlt forgókat többet dobbanó szíveket görnyedt, fáradt hátakat mert írva vagyon tiéd a Mátra, Balaton Kereshetem a lábnyomokat gondoktól feszült arcokat sejtjeimmel érzem a munkás embereket írókat és tanítókat mind akik elindultak ígéretnek földjeire és akik ottmaradtak verték, vitték őket koncentrációs táborba a hírhedt Gulágokba akiknek szörnyű életük cigaretta-füstnyit ért legtöbb amit kaptak lucskolt szennytől mázolt moslékos életet s akik mégis maradtak egy-egy korsó sörért elsírták bűzös sorsukat s amikor az utcára ment tüntetni mert a kevésből sok lett rászegezett csövekbe nevetett ingét kitépte a golyóknak - idelőjetek, idelőjetek - na, ti aljas pribékek. Lám, lám ők is tettek gyakorlati politikát hiába is dobálták és hullott közéjük gránát és lőttek, mint állatokra robbanásokkal, dörrenésekkel füsttel, szálltak megpihenni azon dicstelen lövések e gyilkos dicső életek. Érted-e már mi történt itten mi történhetett és mi történhetne logika, hidegfej mit számít az emberszép, emberjó eszméket újra kezdjük gyászos-harmónikusan szólnak bent a dallamok elkísér utamra hangotok az utolsó szavatok: a szabadságért éltem, halok. Újra elindultak ők üldözöttek: férfiak, nők "vívtak akkor nagy csatát" újra elindultak, megindultak az elátkozottak, kárvallottak taposva férgek hadát újra elindultak, felindultak a megbéklyózottak és megszabadították a megnyomorult hazát. PÍRRAL SZEGEZETT ÉGBOLT Horizonton felpirosló fény viharos eget kavar a szél közeleg zabolátlanúl áradó dübörgő vér-vörös ragadozó ágyúk merednek s dörgő csövek tankok ezrei csörögve jönnek nagy lepelbe takarva a kék a barrikádon magyar zászlót - mint a végzetükben gyászlót - lenget a friss hajnali szél csak ott a sarkon szabadok még de kebleken már nagy vérfolt és aztán hóhérok kenyerén lóg mind-mind, aki ott védő volt majd a föld megfagyott rögén álmok ravatalán rideg pőrén eltűnnek ők a gyásznak ködén. ÉJI FÉNY ÉS ÁRNY Már fenn voltak az éj kitűzött lámpái a hunyorogató apró csillagok denevérek éles hangjaikkal és zümmögő bogarak az éj sűrű záporszárnyai hold lapos mosolya földjátékán legeltetett kísérteties fényével midőn az árnyak hosszúra nőnek a zöld tisztást tejfehérre öblíti fa törzsének szénfekete árnya az üreg belseje, mint koporsó fedele moccanatlan csend ráül a levelekre mintha egy varázsütésre várnának kísérteties ólomcsend a völgyben e percnyi figyelésben fények, árnyak elkúsznak és a domb meredélyén kiálló törzsek hosszú árnyékot vetnek a fényes kanyargó útra a szellemrebbenést idézve gondolataimban futok, súly lábaimon borzongató hangulat lényei elalszanak és tompán hideggé fagy homlokom. A CUKOR Az áruház történetének legnagyobb rohamát élte át az elmúlt napokban. Amit tapasztaltunk, érzékelhettünk a második világháború éveire, időszakaira emlékeztetett, vagy időnként a tv jóvoltából láthattunk egyes szerencsétlen égtájakról. Hihetetlennek tűnt, hogy itt, nálunk lehetséges ilyen. Szörnyűlködve láttuk a hosszú kígyózó sorokat, az élelemre váró türelmesnek tűnő embereket. Nem így mi magyarok. Mi szerencsére nem tartunk ott, ahol sok keleti szomszédunk, sorbanállás az üres pultok előtt. Különösen, ha mindezt üres, korgó gyomorral kivárni és naponta megpróbálni. Isten mentse meg a magyart az ilyen helyzetektől. Milyen jó, hogy nálunk ez ismeretlen. De most valami ilyen mégis elért bennünket is. Városunk legnagyobb áruházánál vagyunk. Pontosabban a bejáratnál, ami egyben a kijárat is. A bejáratnál, ahol tolongó, egymást lökdöső emberek egymás hegyén-hátán akár a méhrajok úgy tapadnak a félszárnnyal kinyitott ajtóra. Az emberek türelmüket vesztve egymást korholva, szidva nyomakodtak, taszigálva, lökdösve, hogy az olcsóbb cukorra szert tegyenek. Most a Skála slágere az olcsó cukor. Ez az életünket egyébként megédesítő áldás most keserítő valóság. Ha kell, ha nem, a cukor mindig kell. Bebizonyítjuk és dühöngünk. Legalább öt kilót, tíz kilót, ötvenkilót, egy mázsát, több mázsát. De most mindenféleképpen hozzá kell jutnunk az olcsóbb cukorhoz. Mert a cukor nagyon fontos eltevések, szüret idején, no és nem is kell kimozdulni, itt van a cukor a zsákban. Itt aztán igazán jó helyen van. Ez nem romlik meg. Most ezt a nagy-nagy lehetőséget ne szalasszuk el. Ne bizony, mert még szégyenkezhetünk is. Ja akinek nem számít, - már hallom is valahonnan, ahogy itt morforndírozok, sikerült egyetlen másodpercre elkalandozni. Egy hatalmas taszítás jobbról azonnal visszazökkent. Igen, mintha valaki a vesémet szerette volna kiütni. Azért megvagyok ám, csak a kezeim a szerencsétlenek nem tudják, hová tegyék magukat. Kezdem bánni, hogy beszálltam a ringbe, de most már menni kell arra, amerre éppen löknek. És ez általában az ajtó felé vezet. Így állunk ott a tömött sorban araszolva, időnként tényleg előre. A kocsi, - mert enélkül érvénytelen az egész - egy biztos és stabil helyet biztosít. Sokszor azonban egészen más irányba csavarodik. Van, aki ki akarja téríteni, van aki engem akar a pályától ellökni, mert a kocsi mindenre képes. Most éppen a sípcsontom akkora nyomást kapott, hogy felszisszentem. Körbenézek, keresem a tettest, de olyan ártatlan arcokat látok egyszerre, mint az angyalok a szentképeken. Közben az udvari oldalon is nagy a sűrgés-forgás. Nagy teherautók hozzák és nagy teherautók viszik is már. Honnan van ez a sok cukor. Raklapokon a cukor egyik kocsiról a másikra kerül. Az eladók emberfeletti munkában. Esőtől, tonnáktól elcsigázottan, mint a gépek rakják a cukrot. Ők, akik fáradoznak, jobban tartják magukat, mint mi a sorban lökdösöttek. Persze eléggé kiidegelte az embereket a kocsi megszerzése. Mert ezt is bírkózással, mindenféle mendemondákkal sikerült realizálni. Naívul azt hittük, most így révbe jutunk. De az akkori közelharc edzetté tett bennünket. Ne szóljunk egy szót sem, hiszen mi sínen vagyunk. A várakozók örülnének, ha így állnának. Tehát van kocsi, az ajtó közelében vagyunk és most már csak-csak lesz cukor. Aztán csak fizetni kell és elvonulni tépett győztesként. Ez roppant egyszerűnek tűnik, de a valóság újabb problémákat szül, újabb és újabb csatákat kell megvívni. A pénztártól távozás lehetetlennek látszik. A kocsira várakozók sűrűre préselődve és természetesen előttünk. Kijutni innen kész csoda. Nem mozdul percekig senki. Most itt áll meg a sor. Kedves kérések sora hangzik. Hihetetlen és mégis, te jó ég, végül kijutunk a kegyetlen szorításból. Közben egy gunyoros megjegyzés hallatszik: az a lényeg, neki már megvan, más nem számít - mondja egy kesernyés arcú nő. Ajha! Ismerős arc. Igen. Az iskolaidők szigorú rendteremtője szólt, aki egykor bizony nem fair play módján ítélkezett. Igen. Ez itt nem az iskola, csak az élet. A retorzióval érintett családnak akkor a szigorú határozat keserves gondot jelentett. Ez a család nagyon megérezte a lányuk kosztolási lehetőségének megvonását. És a gyerek meleg ebéd nélkül ment az egyik iskolából a másikba, a zeneiskolába. Igaz, idő sem engedte volna, hogy hazamenjen. Felejthetetlen és kitörölhetetlen idők. Pártállami idők. S aki nem volt tag, annak annyi, ha fejére olvastak valamit, bármit. Ha valakire valamit kimondtak teljesen jogtalanul, azt megváltoztathatatlan tényként kezelték. Nem számított semmi, különösen, ha a berkekben nem volt senki a családban, olyan Valaki... S a nagy döntnök az igazgató - aki előtte bármi más volt -, azt sem tudta kiről, miről van szó, nem is érdekelte, hiszen megbeszélték ők, kimondta a megmásíthatatlan szentenciát: ebéd- (menza) elvonás, ez az ítélet. Nem érdekes a kis kereset és más indok. A gyerek kilépett a sorból - mert pisilnie kellett. Szólt társának, tartsa addig a helyet. Igen ám, de az itt látható tanárnő - aki akkor felügyelt - csak annyit volt hajlandó tudomásul venni, a gyerek beállt vissza a sorba. Hajthatatlanul a sor végére küldte. Mert ő ezt így parancsolta akkor. Az, hogy itt voltam, már nem számított. Lényeg az ő kijelentése volt. A gyerek ennyit mondott: Tanárnő kérem, itt álltam. A többiek bizonyították is. Hány ártalmatlan kijelentés pecsételte meg sok ember sorsát hosszú időn át, s ki tudja, hol kötöttek ki még régebben. Drámai évek. A megjegyzést, amit e nő hallatott, a sorból egy korrekt válasz követte. Becsületesen eligazította a nőt. Most ugyan nem derogált a sorbanállás, pedig nem zavarják a sor végére. De pléh ábrázata meg se rebbent, ilyen lehetett akkor is, akkor is, ott az iskolában. Nos, végre eljutva a kijárati-bejárati ajtó előterébe, ám a kijutás legalább olyan nehézségekkel járt, mint az előzőek. A személyigazolványt, amit bemenetkor elvettek, visszakerül és aztán mehetünk. Az az mehetnénk, de a hatalmas tömegfal előttünk. Nem volt hurrázni való kedvem. A kocsi visszajuttatása már szinte megoldhatatlan, eszméletlen szituációban történt. A kilépő után a luk azonnal betömődik. Egy ilyen lukba bejutni legalább öt perc. Ez az öt perc ilyenkor már rengeteg idő. Győzködések után valahogy bejutok a torlaszba. Csakhogy újabb torlasz. Most aztán se előre, se hátra. Szólok a rend mindenható biztosának. Uram, egy kis időre állítsa le a kijövőket, hogy mi a kocsikkal bejuthassunk a lerakó helyre, hiszen amazoknak meg kocsi kellene. A kocsi a kulcs kérdés - mondom némi derültség közepette. Persze nem poénnak szántam, csak kínomban, és hogy a fránya dömeder kocsitól végre megszabadúljak. Semmi reagálás a rendkívüli javaslatomra, süket fülekre talál. Aki ahogy tud, furakodik, nyomakodik. Felhördülések, gyalázkodások, szitkozódások. Ezernyi javaslat születik pillanatok alatt. Nem is tudom hogyan, de az ajtóhoz jutok. Csak egyszer jussak ki ezen az ajtón, többet be nem jövök, fogadkozom. Még az igazolványomat is vissza kell szereznem. Sem előre, sem hátra. Patthelyzet. Ekkor egy idős hölgy végre megkérte a kifelé tartókat, kis időre álljanak meg. Valószínű egy angyal volt, mert ki tudott volna segíteni? Az elcsigázott jónép megállt és végre az előbbi elképzelésem kimentett bennünket. Köszönömöt mondtam az idős asszonynak, kedvesen bólintottam is, ami akkor már-már hihetetlen volt. Lám vannak kis csodák is. Ez az egyetlen momentum feledtette velem a tortúrát, amit átéltem, s a cukor fogasztása alatt erre gondolva, kicsit megédesült az élet. KÓRKÉP Történelem könyve és térkép az asztalon múltban elmerengve és újólag meditálok, mint víziók elevenednek csaták, képek és jőnek emberek, barátok, emlékek kérdem magamtól, mint egykor régi diáktól ott voltál-e a Kommün nagy barikádjain, vagy jóval később Qartier Latinban, mikor zsarukra köveket dobáltak és én vittem-e zászlót legelől s mögöttem jön-e merész, bátor sereg, azok, akik az új Attila-harocosok acélkemény igazság bajvívó, bajnokok rendet és hazát teremő Árpád vezérek szent királyok pogány fejek felett hogy ország és nép egy legyen mert Hit nélkül eldől és elvész a kalandozó, kóborló magyar s szépen kúszó kígyófajzatoké mindig azért is más beszélőké tényleg kiárusítóké, kufároké, hangzatos szóárusoké, szószegőké hamiskás mosolyúaké, elárulóké gyalázó indulatoké, feketítőké koporsókon nagy-nagy huhogóké gonosz ferdítőké, csúsztatóké akik pénzért becsületet adnak így eladván a másikat, a becsületest emlékezvén, mint védte silány törvény. Rendet kell itt tenni, teremteni kiabálják a sorokból, jobbról kiabálják sornélküliek balról országhatáron innen és onnan Törvény és Rend egy legyen le a szem- és bőrforgatókkal le az álarcosokkal, maskarásokkal le az álnok prédikátorokkal le a szörnyeteg diktátorokkal le a visszaérző hivatkozókkal le a kaján ki- és benyalókkal le a parancsra cselekvőkkel kiabálják a tereken öregek, gyerekek kérjük legyen már váltás, kérjük ne csak majd holnap és reméljük áldott ajkaké legyen csak a szó s ne legyen már gond és alávaló sok megüldözött és így alattvaló emberi jó szó és tett kell immár s a bajkeverőt ne lássuk, ne halljuk mert az országot magunknak elássuk. Az új Árpád vezér Vereckén túl megáll. Okosok Ázsiájában testvért is talál. ROBOTEMBER Elkészült a hasonmásod benne rejtőzik tudásod szellemed lehellésére vár itt a beprogramozott zár suhogás és kerregés belül szívedre szorongás nehezül de teljes a siker! Indul igaz akadozva és konokul villog tükrök vetülete ijesztőn merev tekintetet ontja lámpák sugarait és előrenyújtja karjait markolat rákolló-fogó bádogfején villa, forgó mély hangon meg is szólal persze csak hangszóróval ügyes, mozog, de hiányos bár építője tudományos alapossággal készítette több év alatt teremtette és nagyon kedveli, szereti látszik amint dédelgeti mintha a gyermeke lenne vajon akkor mint mesélne ha beszélni tudna vele ám jellemébe nem lát bele SZELÍD HANGZAT A nyerítés ugye szokatlan szokatlan mégis nyájasság teljesen más hangzat más létűség érzete vad, mégis szelíd zuhatag ömlik s nem gonoszul különös kacaj, nevetés csodás tetszésnyilványítás üzenet a sejtcsillagoknak üzenet a rá- és megérzőknek. ARS POÉTIKÁM Ars poétikám akár életem egyszerű nyílt kitárulkozás szürke hétköznapok foglyaként láttatom emberek sorsát, életét. Ars poétikám az ember úgy ahogy él és alkot értékmérőként embersége és munkájával mit teremt. Ars poétikám így egyszerű mint minden Rész e földön mert az egész túl bonyolult e borzasztóan hatalmas út: nincs Vég, Végtelenség hit ez az őrült nagy száguldás és kerengés Valami körül Ez A Valaki Pergetés Hit a fény elindulás, odaérés Hercules csillagkép felé ez a döbbentes nem ütközés e tökéletes programozás és az újabb fény-fény látás milliárdnyi évek sokasága talán más világ felfedezés ez a Semmiből lett Galaktika. Ars poétikám így tán bonyolult mint minden Része a világnak mert egésze is lehet túl egyszerű ha csak a képzeletem az úr rajta. HIÁBA hiába gőg, hiába acélos izom: csakazértis csak magamban bízom, elveszted akaratlanul mindezt mert az akarva is akaratlan lesz hiába ragaszkodsz, kapaszkodsz egy idő után vissza nem hozhatod mert az őrlő időt nem te szabod. NAGYON SZEGÉNY VILÁG Belém harapott a világ ízekre, rostokra szabdalt gondolataimba befészkelve hallom a vádat: Miért bánt? Pőrén és korgó gyomorral kiált bennem az indus afrikai vagy ázsiai testvér nem elég csak a himnusz Ékes szólás, szép beszéd tégy te is egy keveset néhány órát áldozz értük kik nap mint nap éhesek A magyar lét is veszélybe került és lejjebb csúszunk nélkülözők serege hallgat gyerekek nélkül elfogyunk. Sok-sok ezreidből jutna annak aki nyomorék műláb, gyógyszer, műtét és láthatná milyen az ég Légy jó, testvér, aki ád ne légy korcsszívű ember nyújtsd kezedet segítségül mert nagyon szegény a világ. ÉS .... medúza húsod csillói bekebeleznek szerelem vizébe majd az alagúti állapotban a hajnal lágyan feldereng csillók csillanása csiklandozva mutatnak irányt és a cél pontosítása már nem nehéz. JÖVENDÖLÉS Megálmodták és megjövendölték a kétezer évet és többet nem rég elkorhadtak és új porladókkal az átalakulásra is várni kell Csúnya és elképesztő rossz álmok ám szédítő messzeségek,távlatok és egyszerű mindennapi valóságok jónéhány éve sok itt a kérdés már az emberiség sorsa fekete kockán elnökök, katonák, diplomaták gyárosok, kereskedők, terroristák világnyi rulettasztalánál körben közben pohárköszöntő, kézfogások látványos testvéri ízletes csókok ajtókig érő gyermekies mosolyok poharak vígan egyszerre koccannak de távol egy országban és távolabb más, aztán megint más világtájon bombák, lövedékek süvítenek békés hajlékok felett és "csak" felé miközben a kocka még most is pörög és óriási ölelkezések, jelenetek mintha semmi más nem történne a kocka szemlátomást jól köröz rendkívül ügyesek ezek a dobók gyűlnek a váltók, pénzek, kiválthatón aztán még repisebbek a bankok ám ha nem jó helyen áll meg a kerék dörzsölik kezüket a stréber herék a szerencsétlen lesz a vesztes a kerék s a kocka érdes éle már síkos mégis játszanak, évődnek vele pedig látták már a nagy Gombát nem félnek, mert nem kóstolták ez ugyan nem az, mely megbolondít nem is mely rossz közérzetet ád s nem gyomormosás leend a vége hanem a teljes el-kipusztulás s pillanatok alatt a Föld izzó hamu, köd, pára és semmi a test aztán hiába por, hamu-trágya mérgezett Föld Vénuszként bolyong ez totálbiztos halálra ítélet kétezer év vagy kicsit több ez mit is számít, ha ennyi a lét ha pillanatok alatti a Vég-kép. BESZÉLNEK A FÁK A langy éjben hallod-e hogyan csacsognak a fák az ágak hullámzó mozgásai vibráló színuszos vonalakkal érintik egymást a levelek s amikor egymáshoz érnek szép szerelmes suttogások nyomulnak a térnek oly irányába hol létezik a másik fanem s miután felfogta pehelyszerű érzékeny szelíden-szőrös rostokon analizálja törzsének kéregrészeiben csövecskék milliárdjain üzenet indul ágak, zöldszárak bolyhain lengő hullámok tolulnak kifelé át dús lombjaikon fatársához mert van és lesz hullámot felfogó a rezdülésekre figyelő, válaszoló ám az egyedül élő magános fák sorsa teljesen más, akár az emberé hangja panaszosabb, jajosabb de vidámabb, ha madár száll rá vagy egy vad közeledik hozzá ha ember jön suttogni kezd az embert egyébként szereti ha törődik vele szól hozzá figyeld amint zizzenve üzen nagy és sok levélfüleivel és észreveszi a jószándékot és hálásan fogadja a vándort sokat tenne, de mást nem tud nem is kell, hiszen más a dolga de érzi tapogató hullámokkal így a rossz szándékát és érzékeli megérzi a vele rosszat tevőt a csakazértis neki menőt fejszét, fűrészt neki nyomót s mivel minden jegyezve van tudja milyen végzet éri az őt durván érintőt és életére törőt tudja úgy ég majd el, mint ő bár sorsuk mégis különböző de az a láng martaléka leend az a suttyomos és ha az alávaló az irtó, mert az életromboló. TERMÉSZET Titokban, mélyen rejtőzöl így vagy úgy, de mutatod dörgő égi nyilak villannak zúdulva ömlenek égi folyók. Roncsokká tépett fák sírnak sziszegő vad szél vágtáz döngeti az ércet a követ morog a föld, remeg a ház. Hé, madarak hova tűntetek hisz nem rég még trilláztatok szökkentetek, fákon, bokrokon ágakon vígan hintáztatok. Komorrá lett tájon nem illik éneketek, s ti lám tudjátok és mikor elúsznak a felhők tépetten perreg szárnyatok A hegy fái alig ébredeznek csupasz ágak, az égre néznek omlik szét a fény bódítón a méhek hiába döngicsélnek. NEM TÉVESZTEK Hajh ti nagy szemfényvesztők kik eldöntitek kinek mi jár hej ti sumákos betyárok figyelitek ki mit csinál. Ti lélek-neutron-bombákat küldők, szépen csomagolók nesze-nulla-köntösben járók és a szép gesztusról papolók Ti szó-korbácsütésről híresek ti, akik megacéloztatok de sokat köszönök nektek hisz nem hiába célozgatok. ŐSZINTÉN Szeretnék arcod s gondolatod mögé bújni és látni emberke te oly nagy és okos kisistenke mit tartogatsz számunkra milyen gondolatokat őrzöl arcod mosolya nem kényszer-e vagy gúny szép ruhában száraz kéklő ajkad hallgat tán torz manók ugranának ki ha megnyitnád és szólnál Hallgatsz! Figyelsz! Fülelsz! mikor megszólalsz, mesélsz mindig másról és másokról szájtátiak térdre lerogytak minő ámulással figyelnek s te fölényesen mosolyogsz mondod ugyanazt más köntösben kérdések nem záporoznak nincs mire, nincs miértre bár jó előre biztosra mentél határozottan ezt-azt kijelented nem tétovázol és beeteted birkatürelműeket, sóvárgókat miközben elindítod a halált virágzó szép komputeredet. MAGÁNYOSAN nem érted még az egészet csak fél utat tettél meg hiába gondolsz merészet alkoss, tégy, ez a remek durva keserűség elhagy hátat fordít a balszerencse ha úgy érzed egyedül vagy félelmet ez ne jelentse mert akik egyedül vannak megértik mások jaját mindenkiért gondolnak s nem érzi saját baját légy bátor a küzdelemben hidd az emberi hitet ha bármi űz a jelenben jövőben, így fáklyát viszel. ÉLETBOTLÁS Miért, miért, miért olyan az ember nem méri fel azt a helyzetet fiatalkori botlását nem érzi - érti nem véli komolynak az érzelmeket és milyen sok örömöt elront tönkreteszi a szép érzéseket - mert gondok kínozzák, gyötrik. - Oh mennyi és hány konokfej csalja meg az emberi mivoltot és silányúl kocsma pultjainál ahol mégis magát kiveti, megveti de nincs belső erő rendet teremteni uralkodni komisz vágyak felett családok rettegnek, félnek naponta mert legtöbbször nincs kívétel mert egy emberből kivetkőzött vad ural remegő, gyenge szíveket. S aztán esetleg idők során hiába jön a rádöbbenés mit is tettem és miért úgy sokszor késő ilyenkor már mérhetetlen a konok önzés s mert az élet közben elfut. HIGGYÜNK Új világ! Ez a mi hitünk sokoknak még puszta szó mennyi tan, tétel és jó e két szóban található. Fontos az, bízva higgyünk! VIGYÁZÓ TORNYOK Mözsi Szabó Istvánnak Vigyázó tornyok figyelnek ránk és mi vigyázzunk rájuk vigyázzunk mert elveszünk e tornyok nélkül és sem most, sem később ne hibázzunk. Messze látnak és hívnak a tornyok legyőzve nagy-nagy távolságot mert hív közelebb, még közelebb ide hozzám, jöjj, gyere vándor. Ha megkondúl zengőn a harang égre száll fel és onnét vissza nézz fel, messze az égi toronyba tekintetedet a fény felissza. Így lehetünk melengető fények így ér el hozzánk az isetni hang így tudunk lelket felemelni így másokét szépíteni majd. Tornyok-ormok vigyázzatok miránk hűséggel őrizünk benneteket megszólal bennünk a Mi Atyánk és ami emberibb cselekedet. TÖRVÉNY Teremtett és teremtő erő isteni szikra az emberlény létező legnagyobb talányfény bírhatatlan képzelet úr Ő. Hittel is teremtő, mégis más visszajutás örökörvénye lehullás végtelen törvénye e tarka és színes elmúlás. CSODÁLKOZÁS Csodáljuk a fák zöldülését a földre leülő harmatot levelek bársony suhogását s a lebukó pirosló napot. Csodáljuk a merész technikát ámulva figyelünk az ürbe kémlelő, fürkésző szemekkel babonázva nézünk a tűzbe. Csodáljuk az élet hervadását lázas vagy nyugodt köszönését színes köveket, kristályokat fecskék és gólyák költözését. Csodáljuk a kis porontyot amint mohón kap az emlőhöz s ahogy értelme nyílik így jutva el a Teremtőhöz. Csodáljuk mind, mind ami van de csodálatosabb nincs nálad Ember, teremtés, alkotás ám mégis vár majd örök házad. GÁNCSVETŐKNEK Látjátok állom a sarat sorsomnak rámszabott javát aratom és megyek tovább az újabb rög újra egy karát. Gáncsvetők, állom a sarat! és kikiáltom harsányan mind ölellek benneteket ha jöttök is akárhányan. Vessetek csak gáncsokat ássatok csak gödröket elfogom, átlépem mind és kévébe gyűjtöm őket. Leltárba veszem mint kaptam itt így és ott úgy estem amott szereztem e dudort emitt szószíj vágta testem. Látjátok állom a sarat rajta virágot nevelek az árulókat kikerülöm napba nézve, felnevetek. ---------------------------------------------------------------------------- E magánkiadású kötetem támogatói: MATÁV Rt. Pécsi Igazgatósága Tolna megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke Szekszárd Megyei Jogú Város közgyűlésének Művelődési Bizottsága Hálásan megköszönöm a támogatást. Köszönet: Tavaszy Noéminek, aki az eredeti linólenyomatokat rendelkezésemre bocsátotta. Gelencsér Ferenc fotóművésznek a fényképekért. Mikola Péternek a borítótervért DARVAS FERENC Vigyázzunk a Földünkre! És most nagyon sok felkiáltójelet kellene tenni. Legyen azért egy kis optimizmus, s akkor talán egy is elég. Elég? Földünk az Univerzum szépséges oázisa olyan sérülékeny, mint maga az ember. Az ember magát próbálja gyógyítani, ha beteg. De ki gyógyítja bolygónkat? Néhány megszállott próbálkozik. Reméljük mindig többen állnak sorainkba. Sajnos nehéz küzdelem ez, mert a lelkek fertőzöttek. Zabolátlan politikai és gazdasági harc kerül előtérbe, amely világjelenség. Ez a folyamat katasztrófa felé sodorja az egész emberiséget, hiszen egy újabb háború az egész Földet veszélyezteti. A baj már most nagy. A szennyezettség óriási. Világméretű problémákkal találkozunk naponta. Sok gyógyítóra lenne szükség. Lépj te is velünk, gyere velünk ezen az úton és együtt hódítsuk meg a közömbösség csúcsát. Az emberiség jövője csak közös összefogással látszik biztosítottnak. Higgyünk abban, hogy e modern korban is szükség van életmentő Noékra. Több országos és helyi irodalmi és művészeti társaságnak vagyok tagja. Igyekszem egyfajta közéletiséget is vállalni. Számos antológiában és almanachban jelentek meg írásaim. Eddig megjelent köteteim: Korallszínű ég 1990 Fekete-fehér körök 1991 Sirályfiak 1992 A lélek csendje 1993 Gondolat-Lét 1994 Csillagtérítő 1995 Vásárlatolgatás 1996