Kabóca 1. füzet - tartalom
Előző rész

Hangszerekről


( Erről a témáról szeretnék egy külön könyvet írni, most csak dióhéjban összefoglalom a lényeget.)

* A hangszereket a hangzást előidéző közeg alapján öt nagy csoportba szokás osztani:

IDIOFON - szilárd testek rezgésével működő hangszerek
(xilofon, marimba, metallofon, vibrafon, cseleszta, harangjáték, cintányér, tikfa, kereplő, litofon, üvegharmonika)

MEMBRANOFON - keretbe feszített hártya rezgésével működő hangszerek
(dobok, köcsögduda)

KORDOFON - húros hangszerek
- vonóval (hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő, viola da gamba)
(tromba marina, tekerőlant (igen, ez is vonós, csak kerek a vonója))
- pengetéssel (gitár, lant, hárfa, citera, pszaltérium, koto)
(virginál, spinett, csembaló)
- ütéssel (ütőgardon, cimbalom, zongora)
- széllel (eolhárfa)

AEROFON - levegő rezgésével működő hangszerek
- ajaksípos
- - nyitott (furulya, fuvola, tilinkó, az orgona nyitott sípjai)
- - fedett (pánsíp, dugattyús furulya, az orgona fedett sípjai)
- rezgőnyelves
- - szimpla nád (nádsíp, klarinét, saxophon)
- - dupla nád (töröksíp, oboa, fagott)
- - rácsapó fémnyelv (orgona nyelvregiszterek)
- - átcsapó fémnyelv (harmonika, harmonium)

ELEKTROFON - olyan szerkentyűk, amelyek elektronikai módszerekkel állítanak elő hangfrekvenciás jeleket.
Kb. az 1920-as évektől léteznek, sokféle elven működtek, de napjainkra szinte csak a digitális technikán alapuló szintetizátorok maradtak versenyben.

* A hangszerek népes világából itt csak a gitárral, a lanttal, a Blockflötével és a pánsíppal foglalkozunk.

Gitár, lant

* A gitár 6 húros pengetőhangszer, sík fedőlappal és hátlappal, ívelt kávákkal. A lant alapesetben 6 húrpáros (csak a legvékonyabb húr szimpla), sík fedőlappal, hajlított dongákból álló domború testtel. Mindkettőnek kromatikus fogólapja van, amelyen a húrozatra merőleges irányú érintőkre (bundokra) lehet leszorítani a húrokat. A gitár szokásos hangolása: E A d g h e', a lanté pedig: G c f a d' g'. A gitáron tehát a g-h között, a lanton az f-a között van egy-egy nagyterc, a többi húrköz tiszta kvart.

Hangolás
* Többféle módszer van, a körülményektől függően lehet választani. Ha együtt kell játszani valamilyen fix hangolású hangszerrel, akkor megtehetjük, hogy a húrokat egyenként hozzáigazítjuk az adott hangszer megfelelő hangjához. Más esetben a gitárt önmagában kell behangolni. Ehhez kell egy viszonyító hang (pl. hangvilla, síp, stb.). Az "A" húrt az 5. bund fölött finoman megérintve a húrláb közelében megpengetjük. Ha ügyesen csináltuk, egy szép üveghangnak kell szólnia, ami a hangvilla hangjával egyező magasságú kell legyen. Ha eltér, hozzá kell hangolni. A húrok egymáshoz viszonyított magasságát ellenőrizni kell. Pl. egyesével lefogjuk a húrokat az ábrán jelölt helyeken, és így megpengetve egyezni kell a mellette lévő vékonyabb üres húr hangjával.

Ezenkívül a két szélső húrnak össze kell csengenie. A legvastagabb húrt az 5. bund fölött megérintve képezzük az üveghangot, ennek egyeznie kell az üresen megpengetett legvékonyabb húr hangjával. A szomszédos húrokat is összehasonlíthatjuk az üveghangok segítségével. A kvart húrközök mélyebb húrját az 5., a magasabb húrt a 7. bundnál megérintve a két üveghangnak majdnem egyeznie kell. Azonban a kvartokat egy picit tágabbra kell hangolni az abszolút tisztánál, különben a terc túl nagy lesz.

Egy másik módszer szerint minden húron az "a" hangot pengetjük (a megfelelő helyen lefogva), és addig igazítjuk, míg össze nem cseng.

A gitár tartása
Mindenki látott már állva játszó gitárosokat (én is szoktam, ha muszáj), ennek ellenére a kezdőknek azt javaslom, hogy ülve gyakoroljanak, mert az állva gyakorlás rákényszerít a hibás tartásra.

Úgy üljünk, hogy a bal térdünk mutasson egyenesen előre, illesszük a gitárt a bal combunkra, a jobb combunk belső oldalával támasszuk meg jobbról, és dőljünk egy kicsit előre, hogy hátulról testünkkel támasszuk a gitárt! A hangolófej kb. fejünkkel legyen egy magasságban! Jobb kezünk alkarját támasszuk a gitár testének felső élére úgy, hogy ujjainkkal kb. a lyuk felett érjük el a húrokat!

Bal kezünket készítsük oda a gitár nyakához, éspedig úgy, hogy a hüvelykujjunk utolsó íze érintse a gitárnyak hátuljának középvonalát! A húrokat közvetlenül a bund mögött szorítsuk le, mégpedig az ujjunk hegyével, kivéve az úgynevezett barré-fogást, amikor egy ujjunkat több húron keresztbe fektetjük.

Lábainkkal, testünkkel és jobb alkarunkkal úgy kell rögzíteni a gitárt, hogy a bal kezünknek ne kelljen tartani, hiszen lesz neki elég dolga anélkül is.

Játékmód
Bal kezünk körmeit vágjuk rövidre! A jobb kéz körmei alapján háromféle gitáros van:
  1. teljesen levágott körmű, ujjbeggyel pengető
  2. hosszú körmű, körömmel pengető
  3. rövid körmű, aki ujjbeggyel penget, de a körme is hozzáér a húrhoz.
Ez a 3. variáció adja a legjobb gitárhangot, amikor teste is, és fénye is van a hangnak.

Jobb kezünket úgy tegyük a húrokra, hogy hüvelykujjunk a legvastagabb, mutató, középső és gyűrűsujjunk pedig a három legvékonyabb húron pihenjen, pengetésre készen! Általában hüvelykujjunk a három mély húron, másik három ujjunk a három magas húron játszik, de ettől néha el kell térni.

A lantjáték oly mértékben eltér a gitárjátéktól, hogy azt külön füzetben fogom részletezni.

Bal kézzel is lehet hangokat csiholni. Ennek módjai:

  1. Csúszás - A lefogott és megpengetett húron áttoljuk ujjunkat egy másik bundhoz, miközben a hang tovább szól.
  2. Kalapács - A megpengetett húrt bal kezünk valamelyik ujjával rácsapjuk valamelyik bundra úgy, hogy utána lefogva maradjon. Ezáltal a lefogott hang szól tovább.
  3. Visszapengetés - A lefogott és megpengetett húrt úgy engedjük el, hogy közben ismét megpendüljön. Ezáltal vagy az üres húr, vagy a másik ujjunkkal előzőleg lefogott hang szól tovább.

Gitárkották szokásos jelzései
A gitárkottát violinkulcsban szokták írni, a hangzáshoz képest egy oktávval magasabban. Erre néha utal a kulcs alatti kis nyolcas, miszerint a leírtnál egy oktávval mélyebben kell hogy szóljon, de ha ez nincs kitéve, akkor is így értendő.

Szokták jelölni néha a húrokat, valamint a bal kéz és a jobb kéz ujjrendjét.

A húrokat karikába írt számokkal jelölik. Az egyes a legvékonyabb, legmagasabb hangú húr.

A bal kéz ujjait számokkal jelölik.
1 - mutatóujj
2 - középsőujj
3 - gyűrűsujj
4 - kisujj

A jobb kéz ujjait betűkkel jelölik
p - hüvelykujj
i - mutatóujj
m - középsőujj
a - gyűrűsujj

Speciális effektusok:

Dobolás - ritmusjáték a húrtartó lábon, vagy közvetlenül mellette a húrokon
jelzése: x alakú hangjegyek

Üveghangok (flageolet, harmonics, armonico) - a húr finom érintése a bal kéz ujjhegyével a húr hosszának valamelyik egész számú osztópontjában, pengetés a lábhoz közel, majd a pengetés után azonnal a finom érintés felengedése. Ha jól csináltuk, akkor igen szép magas hangok szólalnak meg. (Ezek a hangok a közönséges pengetéssel is megszólalnak, de így, különlegesen pengetve letiltjuk az alaphangot és bizonyos részhangokat, csak azokat a részhangokat engedélyezzük, amelyeknek az érintési helyen rezgési csomópontjuk van.)
jelzése: "arm." + egy római szám, amely annak a bundnak a sorszáma, amely fölött érinteni kell a húrt.
pl.: arm.XII. - a 12. bund fölött kell érinteni. (ez esetben az üveghang egy oktávval magasabb az alaphangnál)
Jól használható üveghangok:
arm.XII. - oktáv
arm.VII. - duodecima (oktáv+kvint)
arm.V. - két oktáv
arm.IX. - két oktáv + nagyterc

Arpeggio - egy akkord hangjainak majdnem egyszerre történő megszólaltatása gyors egymásutánban. Ilyenkor a mély hangoktól a magas hangok felé megyünk.
jelzése: az akkord kottaképe előtt egy függőleges cikkcakkvonal (fűrészfog)
ha a fűrészminta alul egy lefelé mutató nyílban végződik, akkor az egy fordított arpeggio, amely a legmagasabb hangon kezdődik.

Tabulatúrák
A tabulatúra olyan hangszerközeli lejegyzési mód, amely nem a hangzást modellezi, hanem a megszólaltatást írja le.

Pl. a ma is használatos gitár-tabulatúrákban látható hat vonal a húrokat szemlélteti (a legalsó jelenti a legmélyebb hangú húrt), a vonalak fölé írt számok annak a bundnak a sorszámát jelentik, amelynél az adott húrt le kell fogni (0=üres húr), a számokhoz húzott hangjegyszárak pedig a ritmust jelölik a hagyományos kottához hasonlóan. Mivel itt nincs mód üres kottafejek használatára, ezért a ritmika jelölési lehetőségei elég korlátozottak.
A hangjegyszárak iránya utal a pengetés módjára is, a lefelé lógó szárú hangokat hüvelykujjal pengetjük.

A legelterjedtebb (francia) lant-tabulatúrában a bundokat nem számokal, hanem betűkkel jelölték:
0=a
1=b
2=c
3=d
stb.
A ritmus jelzésére felfelé álló hangjegyszárakat használtak a vonalsor fölött, a legalsó húr vonalát gyakorta nem húzták meg, ezért a legalsó (ötödik) vonal alatt is voltak betűk, amelyek a hatodik húrra vonatkoztak.

Fogástábla
Kezdő gitárosok szeretik, ha dalkíséretnél a kotta fölé be van rajzolva a fogólap vázlatos képe, pöttyökkel megjelölve azokat a helyeket, ahol le kell fogni a húrokat. (Vigyázzunk, az x, * vagy o jelzésű húrokat ne pengessük meg!) Az ilyen kottákban minden olyan helyen van egy ilyen fogástábla, ahol változik a harmónia.
Gyakorlottabb gitárosoknak erre nincs szükségük, az akkord betűjeléből azonnal tudják, hogy hogy kell fogni.
Még gyakorlottabbak (főleg, akik jártasak az összhangzattanban) azt is megteszik, hogy a kottát előre olvasva a dallam menetéből kispekulálják az odaillő harmóniákat, és mire a dallam odaér, már tudják, hogy milyen akkordot kell játszaniuk.

Füzetünk kartonpapír mellékletében van egy fogástáblázat, amely a gyakrabban használt gitárakkordok fogásképét tartalmazza. A hozzátartozó ablakos tilitoli segítségével elérhető, hogy csak a beállított hangnemben sűrűn előforduló akkordok fogásképe látszódjon a funkcióknak megfelelő ablakokban.

gita'r foga'sta'bla (11 kb)

Furulya, Blockflöte

A "furulya" szó egyrészt egy népesebb hangszercsoportot jelent, amelybe beletartoznak a peremráfúvó furulyák, mint pl. a bolgár kaval, a perembevágásos furulyák, mint pl. a dél-amerikai quena, a harántfurulyák, mint pl. a német Trommelflöte, a dugós furulyák, mint pl. a hatlyukú magyar pásztorfurulya, másrészt jelenti magát a dugós furulyát, ha csak egyszerűen furulyáról van szó.
A "Blockflöte" német szó (angolul recorder, olaszul flauto dolce), pontos magyar megfelelője nincs, egy olyan dugós furulya, amelynek belső furata a vége felé keskenyedő kúp.
Európában a reneszánsz és a barokk stílus általánosan használt hangszere volt. Napjainkban ismét közismert és közkedvelt hangszer. A továbbiakban ezt a hangszert ismertetjük.

Fogásrendszer
Napjainkban kétféle fogásrendszerű Blockflötét gyártanak. A "német" és a "barokk" rendszerű hangszerek között az a különbség, hogy bizonyos hangokat másképp kell fogni az egyiken, mint a másikon. Füzetünk kartonpapír mellékletében (a gitárakkord-táblázat hátulján) található egy fogástáblázat, amely mindkét rendszer fogásképeit tartalmazza, kiegészítve a gyakrabban használt segédfogásokkal (alternatív, helyettesítő fogások).
Blockfl. foga'sta'bla

Hangolás
A Blockflöte valójában egy hangszercsalád, amely különböző méretű és hangolású tagokból áll.
Napjaink hangszergyártási gyakorlata szerint a Blockflöte-családot "c" és "f" hangolású egyedek alkotják.
Blockflöte-család
alap-
hang
elnevezéskb. hossz
(cm)
c'''piccolo17
f''sopranino25
c''sopran33
f'alt47
c'tenor65
fbass90
csubbass130
Fcontrabass180
Persze ezek közül a legfelső meg az alsó kettő nagyon ritka, a többi viszont az úgynevezett "Blockflöte consort" rendszeres résztvevője.
Itt jegyezzük meg, hogy consortnak nevezzük az olyan hangszeregyütteseket, amelyek azonos fajtájú, de különböző méretű, eltérő hangolású hangszereken muzsikálnak.
Ha "h" vagy "e" alaphangolású hangszerrel találkozunk, akkor az valójában "c" ill. "f" hangolású, de úgynevezett historikus normálhangra (415 Hz) hangolták, ezért éppen egy fél hanggal mélyebb, mintha 440 Hz-re lenne hangolva.
Ha Blockflöte-consortot állítunk össze, akkor ügyeljünk arra, hogy mindegyik hangszer azonos normálhangra legyen hangolva, mert ezen utólag csak a hangszer cseréjével lehet változtatni. (Kismértékben mélyíthető a hangolás a hangszer részeinek széthúzásával, de ez rontja a hangközök tisztaságát.)

A hangszer tartása
Lehetőleg állva gyakoroljunk, kis terpeszben, megfelelő magasságú kottatartó használatával. Ha ülve játszunk, különösen figyeljünk oda, hogy elkerüljük a görnyedt testtartást. A befúvó csőrt illesszük ajkunkra, de ne kapjuk be nagyon, csak annyira, amennyi ahhoz kell, hogy bele tudjunk fújni. Felülről a második lyukat fogjuk be balkéz középső ujjal, jobb hüvelykujjunkkal pedig támasszuk meg a hangszert a negyedik lyukkal szemben. Ilyen helyzetben a furulyának stabilan meg kell állni. A lyukakat nem ujjheggyel, hanem ujjbeggyel kell fogni, hogy hézagmentesen záródjanak. A cső mutasson ferdén előre lefelé. Könyökünket ne szorítsuk le, inkább kissé álljon szét.
Bal kisujjunknak nem lesz dolga, azt távolabb tarthatjuk a hangszertől, de a többi ujj ne kalandozzon messze a helyétől.

Játékmódok
A hang indítása nyelvvel történik. Ez azt jelenti, hogy miközben elkezdjük fújni a levegőt, nyelvünket visszarántjuk szájpadlásunkról, mintha azt mondanánk: "Tú". Ha a hangot nem követi azonnal egy másik, akkor be is kell fejezni, ilyenkor azt mondjuk: "Tút". A légáramlat sebessége nem mindegy. Figyelni kell, milyen fúváserősségnél kapjuk a legstabilabb, legszebb hangot, és ezt kell jól begyakorolni. Fújjunk hosszú kitartott hangokat, végig ügyelve az egyenletes befúvásra.
Ha sűrűn ismétlődő hangokat játszunk, akadályt jelenthet nyelvünk lustasága. Ezen segíthetünk a dupla- ill. triplanyelv technikák alkalmazásával. Ennek az a lényege, hogy előlről és hátulról indított hangok váltakoznak, tehát a "szöveg" a duplanyelv esetében Tu-ku-tu-ku..., a triplanyelvnél pedig Tu-tu-ku-tu-tu-ku. Ezek gyakorlásához a következőket javaslom: Kezdd a triplanyelvvel, éspedig először NAGYON LASSAN! Figyelj az egyenletes tempóra és a precíz ritmusra, valamint arra, hogy az elöl és hátul indított hangok egyformán szóljanak. Ha ez már nagyon megy, akkor LASSAN és fokozatosan be lehet gyorsítani, mindvégig figyelve az egyenletességre. Ha már a triplanyelv gyors tempóban is kellő biztonsággal megy, akkor kezdd el gyakorolni a duplanyelvet, de először azt is nagyon lassan, és csak fokozatosan gyorsítva.

Írásmód
A furulyaszólamokat violinkulcsos kottába szokás leírni az alábbi oktávtranszpozíciókkal:
c''' piccolo : +2 oktáv
f'' sopranino, c'' sopran: +1 oktáv
f' alt, c' tenor: nem transzponál
f bass, c subbass: -1 oktáv
Utóbbiaknál szóbajöhet basszuskulcsos írásmód is, ekkor azonban felfelé kell transzponálni 1 oktávot.

Pánsíp

Megfelelően összeválogatott és összerendezett, felül nyitott, alul zárt hengeres csövek sokasága, melyet a cső peremére történő ráfújással szólaltatnak meg. A nádból készült sípokat általában ügyesen összekötözik egy keresztben végigfutó lapos heveder segítségével. Vannak egyszer s mindenkorra összeragasztott pánsípok is, de ezek nehezebben javíthatók, ha valamelyik síp eltörik. Forma és hangkészlet szerint sokféle pánsíp van, de két alapvető típus szokott leggyakrabban előfordulni:
- Egysoros diatonikus ívelt
Ez a típus gyakori a román népzenében, de újabban a dallamos popzenében is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Általában a C-dúr skála hangjait tartalmazza, hangterjedelme 2-3 oktáv. Mind jobbos, mind balos kivitelben elkészíthető, de a jobbos a gyakori, amelynél a mély hangú hosszú sípok jobb oldalon vannak.
- Kétsoros diatonikus egyenes
Ez a dél-amerikai népzenét játszó együttesek kedvelt hangszere. Általában a G-dúr skála hangjait tartalmazza, minimális hangterjedelme: d'-h'', illetve d-h' vagy D-h.
Szokásos összeállítása:
Felső sor (jobbról balra):d'-f#'-a'-c''-e''-g''-h''
Alsó sor (jobbról balra): e'-g'-h'-d''-f#''-a''
Az alsó sor van a szájhoz közelebb, ehhez képest a felső sor közvetlenül mögötte van, de úgy, hogy a sípok felső vége 1-2 cm-rel feljebb van. Oldalirányban úgy van elhelyezve a két rész, hogy egy G-dúr skálát cikkcakkban ugrálva lehet eljátszani. A mélyebb hangolású pánsípokat gyakran két részre szedik, (illetve a külön összekötözött sorokat össze sem rakják) és ketten játszanak rajta, így jobban bírják levegővel, és különös sztereó-hangzást produkálnak.

Hangolás
Ha valamelyik sípot kutyafuttában feljebb kell hangolni, akkor megtehetjük, hogy egy pici kavicsot vagy gyertyaviasz-darabkát belepottyantunk. Ha több apró darabkát szórunk bele, akkor nagyon leromlik a hang minősége. Ha végleg feljebb kell hangolni, akkor ejtsünk bele egy viaszdarabkát, majd egy forró fémpálcával olvasszuk el. Jó tudni, hogy amíg forró a viasz, addig a síp magasabb hangon szól a véglegesnél.
Ha túl sok viasz ment bele, akkor egy hosszú fémpálca forró végével megolvasztjuk, majd a hideg végét bedugva és kihúzva kiemeljük a fölösleget.
Nehezebb ügy, ha mélyíteni kell a hangot. Ha nincs már mit kiszedni a sípból, kismértékben mélyíthető a hang a csőnyílás szűkítésével, a csőátmérő egy-kétszeresét kitevő hosszban.

Játékmód
A pánsíp nagyon levegőigényes hangszer, ezért különösen fontos, hogy nyelvvel indítsuk a hangokat. A mély hangoknál egészen különleges hatása van annak, amikor hangindításkor a magasabb felharmonikusok (de csak a páratlanok, tehát a duodecima, illetve a két oktáv fölötti terc) is élesen megszólalnak egy pillanatra, majd egy sejtelmes mély hang szól tovább. Persze indíthatjuk a hangot ajakkal is, ilyenkor "Pű" szótagot mondunk zönge nélkül. Bizonyos esetekben tüdőből indított "beúszó" hangokat is játszhatunk, esetleg rekeszizomból meglebegtetve, de ez inkább csak különlegesség legyen, az "átlagos" hangokat nyelvvel, vagy ajakkal indítsuk!
Pánsípon lehet a hangmagasságot intonálni. Ha a hangszert "befelé" döntjük és ezáltal jobban rádőlünk a hangnyílásra, mélyül a hang, míg "kifelé" döntésnél magasodik.
Dinamikai árnyalásra is van mód. Ha nagyobb szájnyíláson kisebb légnyomással, illetve kisebb nyíláson nagyobb nyomással fújunk, különböző hangerőt kapunk, miközben a hangmagasság elcsúszását a fent leírt módon kompenzálni tudjuk.

Írásmód
Mivel a pánsípnak nincs olyan hagyományos irodalma mint pl. a gitárnak, ezért itt túlzás lenne szokásos írásmódról beszélni. Célszerű írásmód a violinkulcsos kotta transzpozíció nélkül, illetve a mélyebb hangú példányoknál oktávtranszpozícióval.

Folytatás (együttesek)
Kabóca 1. füzet - tartalom