BalranyilHelytörténet BalranyilKerámia fõoldal lobogoAuf Deutsch / németül

Dr. Rosner Gyula: Avar kerámiaközpont Szekszárd környékén

Forrás:

(...) Népvándorláskori kutatásunk megegyezik abban, hogy mind a korai szürke, mind a késõi sárga kerámia gyártásának egyik centruma Szekszárd környékére tehetõ. A gyártó központ meglétét mindkét esetben a nagy számok törvényére építve határoztuk meg. Mindkét esetben erõsen valószínûsíthetõ a készítõ mesterek által hozott forma és technika. Az újabb kutatások ismeretében azonban némi módosítás kívánkozik az eddig elfogadottnak mondott megállapításokban.

Az elõzõekben leírtakkal kapcsolatos ellenvetések egyik pillére az volt, hogy nem ismertük azokat a kemencéket, melyekben égették a kerámiát. Ez a mesterség letelepedett életmódot kívánt és kíván meg ma is a mesterektõl. Lényeges szükségszerûség az is, hogy csak ott telepedhet meg fazekas mester, ahol az alapanyag adott.

Mindezek ismeretében vizsgáljuk meg, hogy Szekszárd környéke biztosíthatta-e ezeket a feltételeket?

A válasz egyértelmûen csak igen lehet, ismerve a Szekszárd-csatári téglagyár agyaglelõhelyének anyagösszetételét. A ma élõ és dolgozó fazekasok egybehangzó véleménye szerint az ott bányászható "kékagyag" minõsége kiváló és edények készítéséhez különösen nagyszerû tulajdonságokkal rendelkezik.

Már 1968-ban, a jelzett agyag lelõhelyétõl légvonalban alig 5 km távolságban edényégetõ kemencék kerültek elõ Decs-Etepusztán, csatorna ásása közben. Az ott talált nagymennyiségû cseréptöredék kapcsán felvetõdött annak lehetõsége, hogy VI-VII. századi anyagra bukkantunk.

1974-75-ben Szekszárd-Bogyiszlói úton egy 800 síros avar temetõt tártunk fel, és 1975-ben a temetõhöz tartozó telep hitelesítõ ásatását is megkezdtük. 1976 nyarán az avar házak és egyéb objektumok között három, azonos szerkezetû kerámia-égetõ kemencét bontottunk ki, s ez eldöntötte a korábbi vitát.

A kemencék kétharmadrészben a járószint alatt voltak. Az építés menetének rekonstruálását egy félig kész kemence maradványai segítették. Az avarkori járószint alá kb. 170-200 cm mélységben egy lefelé szélesedõ, ívelt aljzattal kialakított gödröt ástak a készítõk úgy, hogy a tüzelõnyílással szemben, attól 25 cm-re a gödör hátsó faláig nyúló vaskos gerincet hagytak bent az eredeti földbõl.

A gerincre rásározva egy több rétegû kb. 10-15 cm vastag rostélyt ültettek. A rostély és a gerinc boltívet alkotott. A sárból tapasztott boltív beszakadását a rostélyba beépített, függõleges 6-8 cm vastagságú farudak akadályozták meg. Az egész tüzelõtér kialakítását a felületek teljes sározásával fejezték be. E tûztér ûrmérete mintegy 1,2 köbméter volt. A rostély felett egy 1,5 köbméteres hasznos teret alakítottak ki az edények számára. Az égetõtér kétharmad része is még a járószint alatt volt és az edények berakását, illetve kivételét a kemence csúcsánál újból és újból kibontott nyíláson keresztül bonyolították le.

A tûz táplálását a tüzelõnyíláson keresztül végezték, melynek hozzáférhetõségét nagyméretû és mély gödörrel oldották meg.

Úgy tûnik, hogy a fazekasmester - aki itt dolgozott - folyamatos termelésre rendezkedett be, mert egyetlen igen nagyméretû gödör-rendszerhez tartozott mindhárom kemence.

Ezzel a kemencetípussal az edényégetéshez szükséges 600-800 C° hõmérsékletet biztosítani lehetett. Az égetéshez szükséges oxigén mennyiséget (huzatot) a kemence két része között úgy biztosították, hogy az elsõ kiégetéskor a rostélyt feltámasztó farudak is kiégtek, így a rostélyon lyukak keletkeztek, melyek a füstjárat szerepét töltötték be. A kemencék esetleges sérülései miatt a falat újból és újból kisározták, így végül vastag réteg képzõdött rajta.

Ezen a telepen elõkerült három kemence eredetéhez kétség nem férhet, hiszen a nagy mennyiségû kerámiatöredék, mely a gödröket kitöltõ rétegekbõl elõkerült, nagy biztonsággal határozza meg a lelet korát. Az avarkor korai szakaszának végén kezdõdött el tehát a termelés, és a régész külön szerencséje, hagy a III. számú kemence elõterébõl, a letaposott járószintben egy ezüst lemezes kisszíjvég is elõkerült.

A temetõben lévõ mintegy 200 edény, valamint a telepen talált több mázsa töredék és a kemencék környékén szétszórt selejtanyag ezrei az eddig alkotott véleményünket némiképp módosítják. (...)

Itt Pannoniában a IV. században egy nagyon célszerû kerámia élt: egy homokkal soványított, korongolt, szürkére égetett edénytípus. A megérkezõ és mûhelyeiket felépítõ, termelni kezdõ avar fazekasok találkoztak a helyi hagyományokat õrzõ és folytató fazekasokkal, és azok termékeivel. Így, miután a helyben élõ mesterek termékei tûzön való fõzésre alkalmasabbak voltak, a sajátos ázsiai technológiát ötvözni kezdték az itt tanult módszerekkel. Ennek tulajdonítható, hogy a telepeken, különösen a tûzhely környékén, már ezt a "pannonizálódott" avar kerámiát találjuk.

Az avar birodalomban bekövetkezett többszörös népi átrendezõdés azonban nem jelentette e mûhelyek megszûnését. Az új csoportok megjelenésével új igények is érkeznek. Ezeket az új igényeket az új mesterek magukkal hozott tudásanyaga elégítette ki, de a már mûködõ fazekasközpontok hamar eltanulták a kívánt formákat és minõséget, s a kettõt együtt készítették tovább.

Ezt látszik igazolni a Szekszárd-Bogyiszlói úti avar temetõ anyaga, hiszen a nagy mennyiségben talált kerámia-együttesben (mintegy 200 darab) az avarkor minden használatos kerámiájából találunk bõségesen. (...)