PROSECTURA * A banda 1990 *

Az elsô koncert: 1990. 01. 13.!

Szekszárdon egy metal fesztivált szerveznek az úttörôházban. Nekünk ekkor már a városban elterjedt egy próbatermi felvételünk.
Addig nyaggattuk a szervezôt, hogy felléphessünk, míg azt mondja:
"Ha az utolsó zenekar 19 óra elôtt abbahagyja, játszhattok."
A haverok és a ránk kíváncsi közönség meggyôzi az utolsó zenekart, hogy hagyják abba 7 elôtt.
Végre színpadra állhattunk, és elindult az elsô koncert.

Sajnos úgy 15-20 percig tarthatott, hiszen az épület igazgatónôje sohasem látott még pogózó fiatalokat (furcsa volt neki az addigi nyugis millázás után), és szentül meg volt gyôzôdve arról, hogy tömegverekedés van. Így tehát a rendôrség vetett véget a dolognak!

Sebaj! Megvolt az elsô!

A történteken felbuzdulva elhatároztuk, hogy csinálunk egy demót. A stúdió Bonyhádon volt egy parasztházban.
Keverô a tornácon, mi pedig a nagyszobában.

Január 28-án felvesszük a 19!! számos elsô demónkat!
2.000,- Ft-ba, meg egy kiadós náthába került, de rendkívül büszkék vagyunk!

Eszeveszett másolásba kezdünk, a kazetta elég jól elterjed országszerte, ennek hatására vidéken (mármint Szekszárdon kívül) is elkezdhettünk játszani.

A kazetta szövegvilága, mint ahogy ez késôbb is jellemzô, már elég vegyes fogadtatásban részesül. Mivel a szövegtémák és a megfogalmazás furcsa az embereknek, sokan teljesen félreértik. Azt is nehezen vette be a gyomruk, hogy az ANALIS COITUS demo úgy kezdôdött, hogy egy szex-lexikonból teljes részletességgel felmondtuk a szöveget, hogy mi is az az analis coitus.

1990. áprilisában NSZK zenekar jön Szekszárdra a testvérvárosból. Mi leszünk a partner-zenekaruk, de ennek feltétele a névváltoztatás, hiszen szó van arról is, hogy ôsszel mi megyünk NSZK-ba hozzájuk.

Ekkor változik az ANALIS COITUS PROSECTURÁRA!

A németekkel 4 buli a környéken. Ezek közül a legemlékezetesebb az április 22-ei.

1990. 04. 22.

A koncert a szekszárdi disco-ban kerül megrendezésre, mely akkortájt a Sportcsarnok elôterében van. Ez egy pénteki nap, ami fô disconap. A 2 zenekarnak 22-re be kellene fejezni, hogy elkezdôdhessen a disco program. No, mivel a koncert jól sül el, és a közönség (aki a zenekarra kíváncsi) ráadást követel. Csakhogy ekkor a discós úgy gondolja, hogy elég volt, és elkezdi a disco programot. Ez egy eléggé elhamarkodott ötlet volt, mivel a közönség soraiból kapott egy akkora pofont, hogy egész egyszerûen lefordult az emelvényrôl.

Ezután rendes botrány következik, villany fel, elsül egy gázpisztoly, és azonnal zárórát rendelnek el.

Az elsô pesti buli:
1990. 06. 30. - Fekete Lyuk

Kb. 30 ember, a fele szekszárdi, a többiek azt sem tudják kik vagyunk.

Nem baj!

Közben a környéken kezdik ismerni a zenekart. Pécs, Paks, Bátaszék ... stb. vannak kis koncertek fû alatt.

Szeptemberben végre kijututnk NSZK-ba!

Az egyesítés elôtt pár héttel. 3 koncert.
A németek nagyon udvariasak, végighallgatnak minket. A testvérvárosi fesztiválon a konferanszié nagyon elôzékeny. Egyszerûen "ungarische Tabas ...."-ként aposztrofál minket. Pedig mi egyszerûen csak szarok voltunk!

Az énekes a 3. bulira teljesen bereked. Amúgy is elég hamis, de így egyszerûen borzalom. A németek csak a ... értik. Viszont értékelik a hozzáállást, hogy így is játszunk, és visszatapsolnak 2 alkalommal. Szerintem nekik is jó móka volt ennyi borzalmat hallani egyszerre. Az egész kaland nagyszerû volt, és a két Dacia is (ami elég nagy feltûnést keltett) remekül bírta az utat.

Kijön az elsô ki.... demo, a citromsárga Szép az élet!?

Ezen jelenik meg a Milliomos liliomos címû dal, mely szövegével elég nagy felháborodást vált ki. Mivel szövegeink E/1 személyben szólnak, sokan azt hiszik, hogy rólunk szól. Egy perverz liliomtipróról van szó, de mi nem ezek vagyunk, csak megmutattuk, hogy ilyen is van.

Magyarázatképpen egy Jaroslav Hasek idézet szerepel a kazettán, ami a zenekar mottója is! 300 példány jön ki, ma már nekünk sincs belôle.

Vissza

A Home Page a FOLIO CD POSTA és a TERRA Kft. támogatásával készült
Az oldalt szerkesztette Rühl Gizella