PROSECTURA * CIKKEK, INTERJÚK *

Tolnai Extra * Csörge-tavi rockfesztivál * 1993. 07. 22.

Az idônként megeredô, néha orkánszerû zápor a rockfesztivál vendégeit csak eáztatni tudta, kedvüket elvenni nem. Az esô elállta után tábortüzek gyulladtak és ki-ki szárítgatta ruháit, elázott hálózsákját. Mert sokan voltak, akiknek sátor sem jutott, számítva a langymeleg júliusi éjszakára egyetlen hálózsákkal indultak Szekszárdra, a már hagyományos Csörge-tavi rockfesztiválra.

Autóval, motorral, gyalog, autóstoppal és még ki tudja hányféle közlekedési eszközzel már kedd délutántól szivárogtak a fiatalok, hogy le ne késsék az év egyik nagy buliját. Hisz nem minden rockeseményrôl mondható el, hogy közel félszáz zenekar, együttes lép színpadra, hogy a nézôtéren óvatos becslések szerint is több mint ötezer nézô foglalt helyet. És bár néhány beígért együttes nem tudott eljönni, a rendezôk rugalmassága feledtette a hiányt, a fellépô nemzetközi gárda pedig nemzetközi színvonalú szórakozást, zenét nyújtott.

A Vajdaságból, de az USA-ból is volt fellépô együttes, és a nemzetköziségrôl a nézôtéren is beszélhetünk. A környezô országokból, de németországból is érkeztek nézôk, akik a "Jövôre veled, ugyanitt!" köszöntéssel búcsúztak a házigazdáktól, a rendezôktôl.

- Tamási -

Vissza

A Home Page a FOLIO CD POSTA és a TERRA Kft. támogatásával készült
Az oldalt szerkesztette Rühl Gizella