Ölött az esô csütörtökön este, ezért félô volt, hogy nem jön el a közönség a szekszárdi sportcsarnokba meghirdetett koncertre, másrészt, hogy az elôzenekarként fellépô Titanic, ha léket talál kapni ...
Szerencsére az aggódás feleslegesnek bizonyult, a publikum is ki volt éhezve már egy jó bulira, és a Titanic sem talált a sporiban jéghegyet. Ami azért nem jelenti, hogy el is olvasztotta volna a szíveket. Számaikon érzôdött, "ki vannak gyakorolva" tisztességesen, más kérdés, hogy a zenekar koncepcióját újra kellene gondolni, kihagyva a már nyolcvanas évek elején lerágottnak ható zenei fordulatokat, az eddás, korálos, karthagós kisdobos fogadkozásokat, nyafogásokat: pl. "hagyjátok élni az életem", "ó istenem, pedig szerettük egymást", szóval azt akarom kinyögni, valami saját fazon után kellene nézni. Jó a dobos, jó az énekes, meg a többiek, külön-külön, csak fogalmam sincs, mit akarnak mondani EGYÜTT, mint együttes.
A fô zenekarra, a Prosecturára nem maradt sok helyem, igaz,
róluk már sokszor írtunk. Ôk egy új emeleten vannak:
túlléptek már a "jó kis (!) zenekar" szférán.
Ezt megerôsítette a vadonatfriss anyaguk is, ami elsô hallásra
bombaerôsnek tûnt. Talán nem véletlenül.
Különösen
tetszett a nyitó instrumentális betét, a vetkôzôszámuk,
a Paprika Jánosról szóló "balladájuk" és a
Blazsó nagy pocakja.
Igaz, ez utóbbit nehéz lesz megörökíteni
a stúdióban.
KRZ
Vissza
A Home Page a 
és a 
támogatásával készült
Az oldalt szerkesztette Rühl Gizella