Szerintük nem. Szerintem viszont: tiszta újrapunk gründolás, ugyanakkor anarchikus mondanivaló-ellenesség. Plusz nyelvi lelemény. A Diákszigeten kétszer léptek fel, egyszer hajnal fél háromkor és egyszer szakadó esôben. Nem ez volt a baj. A három kazetta után elég szép tömeg mozdult rá a zenekarra, ôk viszont éppen mostanra látszottak elunni saját magukat. Imre Norbi (ének) virtuóz színpadi idétlensége mindennel együtt megint bejött. Azért Fenyô Mikivel szólva tehát: lendület!
Imre Norbert: Négy éve vagyunk együtt. A szólógitárossal (Polgár Tamás) együtt jártam a gimibe, és kitaláltuk, hogy zenekarosdit fogunk jászani. Elkezdtük ketten, csináltuk pol-beat jelleggel egy évig, aztán szereztünk basszusgitárost (Blazsó Péter) meg dobost (Gerendai Attila). Akkor valamivel vadabb, de hasonló zenét csináltunk, némi metálhoz is volt köze az egésznek. Végül is azok is ilyen számok voltak jellegét tekintve, de más volt az agyunkban, más zenéket hallgattunk. Volt egy kis szünet, és aztán kezdtük el még egyszer.
Volt: - Milyen zenei hatások alatt álltok?
I. N.: - Abszolút vegyes. A basszusgitárosunk játszott ilyen sramlizenekarban is, és akkor volt U2-tól a szôrös lábú kismacskáig minden. Én a Ramonest szeretem. Vagy például a régi Exoticot, szóval ennyire vegyes, ami megy.
Volt: -Miért van az, hogy 14-15 év után most megint a punk szól?
I. N.: - Ez nem punkzene. Ez egy rock and roll, azt kész. Egy ilyen egyszerû, le lehet redukálni. A punkzene az egészen máshol tart most. Több olyan zenekar van, akik közelebb állnak a mai punkzenéhez, pl. a Nirvana. Az, hogy másképp nevezik, az teljesen mindegy, Seattle vagy tököm tudja micsoda. Hülyeség bekategorizálni.
Volt: - Miért védekezel annyira a punk ellen?
I. N.: - Tök mindegy, hogy mi ellen, nem ez a lényeg.
Volt: - Egyszerûen nem szereted, ha nevet adunk neki?
I. N.: - Igen. Kurva nagy hatással volt az egész rám a mai napig is. Egy hatalmas dolog volt, de mi nem vagyunk punkzenekar. Utálom a stílusokat egyébként. Valami zenekarral játszottunk egyszer, és kérdeztük, hogy milyen zenét csinálnak. Három szó volt még a metál elôtt, és olyat játszottak! Na mondom ... Most ezt tudod te követni, érted?
Volt: - Nálatok a szövegi világ végig ugyanez volt?
I. N.: - Ja. De csapongóbb. Kialakultak mostanra.
Volt: - Egy-két dalszövegetek konkrét anarchista alapvetés.
I. N.: - Ez nihil. Soha nem úgy írtuk a szövegeket, hogy van valamink, és ha törik, ha szakad, eköré csoportosítjuk a témánkat, és ezt próbáljuk boncolgatni. Ez jött, nincs ideológia. Szerintem az ember nem azért játszik egy koncertet, hogy idejön valaki, és akkor gondolkodjon, érted. Azt megteheti otthon. Azért menjen el egy koncertre, hogy szórakozzon, meg röhögjön.
Volt: - Szórakozásnak szánjátok, de azért provokáció is.
I. N.: - Persze. H&aaucte;t az a legjobb dolog, hogy most azt mondom én, hogy "ki vakarja meg a seggemet". De senki nem veszi ezt úgy magára. Nem akartunk ideológiás zenekar lenni soha. Valami jellegzetessége azért biztos van a dolognak, mert vannak a koncertjeinken, és különben nem lennének.
Volt: - A szövegeket ki írja?
I. N.: - A szólógitárossal ketten. Leülünk, elvonulunk valahova, aztán ven egy téma, azt kész. Könnyed, laza munka, buli közben. Nem az, mint amit hallottam már sokszor, hogy "elmentek, beálltok, aztán ...". Volt már olyan is, de nem az a jellemzô.
Volt: - A kazettáitokon érezhetô bizonyos változás.
I. N.: - Az elsô ösztönebb, az jön. Aztán egészen más hatások érnek, mialatt azt az elsô kazettát eljátszod itt-ott-amott, érted, öregedsz is egy-két évet. Én nem akarok olyan dolgokon gondolkodni, hogy most mennyiben változtam. Ezek súlyos dolgok, és nem érdekelnek. Ennek van egy tükörképe a kazettákon, abból lejön.
Volt: - Mit gondolsz, kik a vevôk erre? Barátaim most mentek el, de a kishúgaik - 13 évesek - a Prosectura-kazettákra buliznak.
I. N.: - A közönség elég vegyes. Fôiskolásoktól kezdve a punkokig mindenki bemászik a koncertre. Az egésznek van egy olyan indíttatása, ami miatt szeretik ezek a szélsôségek. Épp ezért mondom, hogy nem is próbáltunk úgy csinálni egy kazettát, hogy elôre meggondoljuk, mert egyszerûen nem tudod kiszámítani.
Volt: - A kazetták hogy készültek? Nehéz meccs volt, vagy pedig jöttek a lehetôségek?
I. N.: - Az elsô kettôt végül is mi adtuk ki magánkiadásban, bár a másodikba már benevezett a Fekete Lyuk Hangja FKE. Alapvetôen ez rém egyszerû dolog, ha az ember vidéken van. A vidék az sokkal praktikusabb. Itt mindenki nagyon el van magában, körbejátssza Pestet, egyik hétvégén játszanak a Tilos Á-ban, utána a riff-röffben, és egyszerûen nem tud lemenni vidékre. Hiányzik belôlük az, hogy csináld magad. Pedig nem is kell olyan nagy ész hozzá. Nekünk sem lett volna kazettánk, ha nem csináljuk meg. Ha nem csináltuk volna meg a kazettát, nem tudtuk volna szétküldözgetni, nem játszhatnánk. Hetente játszunk két-három alkalommal átlagban, Debrecentôl Zalaegerszegig mindenhol.
A Home Page a
és a
támogatásával készült
Az oldalt szerkesztette Rühl Gizella