Nõi Kosárlabdaklub - Szekszárd

Mint megannyi városban Magyarországon, Szekszárdon is az 1945 utáni években ismerkedtek meg a kosárlabdával, mint a tengerentúlról begyûrûzõ új sportággal. Heit Dömötör asztalosmesternek, Petrits Ferenc cukorka gyártónak és Koncz Tibor mérlegjavító és -készítõnek mint elsõ szponzoroknak, valamint Turányi László, Fogarasi János és Laczkó László testnevelõ edzõknek köszönhetõen az iskolákon kívül is megjelent a sportág.
Az ötvenes évek közepén már a nemzeti bajnokságok különbözõ osztályaiban is indultak különbözõ szekszárdi nõi és férfi csapatok. De az, hogy a mennyiség idõvel átcsapott minõségbe, a mára már országos hírûvé vált itteni származású mesteredzõknek, Szabó Ödönnek és Buttás Pálnak volt köszönhetõ. Az elõbbi vezetésével 66-ban úttörõ olimpiát nyert a szekszárdi csapat. Ez a gárda képezte az NB II -es nõi csapat alapját, majd ebbõl a generációból és az utána jövõbõl kialakult az az együttes, amely az 1976-77-es szezonban szekszárdi vasas néven feljutott az NB I -be.
A hõskorszak legjelentõsebb játékosai: Kovács Kati és Gyulai Géza, akik a válogatottságig jutottak, Gyulai olimpián is szerepelt, és akik ezen idõszak szekszárdi viszonylatban meghatározó játékosai voltak: Budavári Zsuzsa, Geiszhauer Éva, Skoda Erika, Sáfrány Zsuzsa, Harsányi Mária. Utóbbiak a nyolcvanas években a Szekszárdi Dózsa NB I -es csapatának meghatározó játékosai voltak.
Egyébiránt eldõlt, hogy a város és a szponzorok a nõi kosárlabda mellett tette le a voksát, így a férfi szakosztály a hetvenes évek közepére megszûnt.
A nõi szakosztály pedig immáron két évtizede gyökeret eresztett a hazai nõi kosárlabdázás élvonalában. 1987-ig még Szekszárdi Dózsa néven szerepeltek, majd a Dózsa felbomlása után megalakult az önkormányzati alapítású "Kosárlabda Klub Szekszárd".
Telephelye: Szekszárdi Városi Sportcsarnok, Keselyûsi út.
Telefon: (36) 74/311-537
A KSC Szekszárd ügyvezetõ elnöke: dr. Sólyom Bódog, ügyvezetõ titkár: Szabó Miklós.
A klub legjelentõsebb eredményei:
Az 1982-83-as bajnokságban - ekkor még nem volt rájátszás, õszi-tavaszi rendszerben zajlott a bajnokság - és az 1997-98-as évben elért nyolcadik helyezések.
A magyar kupában 1991-ben bejutottak a miskolci négyes döntõbe, és megszerezték a harmadik helyet a Diósgyõr legyõzésével.
A KSC Szekszárd nõi csapatának felnõtt kerete:
Madaras Judit, Hambrik-Csorvássy Helga, Bihari Ildikó, Császár Andrea, Orbán Szilvia, Krasznai Krisztina, Sibalin Judit, Rátvay Anita, Russai Petra.
Edzõ: Adankó Ferenc
Technikai vezetõ: Badics Natália
A szakosztály nemzetközi rendezvénye a lassan negyedszázados Sió Kupa, amely minden év augusztusának végén kerül megrendezésre.

(Bálint György)



balranyilSportélet Szekszárdon